2009. december 22., kedd

Ünnep előtt

Kontra Marika Szvita írása

Ünnep előtt


  • Jöttök? – hallom Editke kérdését, miután előkotrom zsebemből csörgő, villogó mobilomat.

  • Persze, úton vagyunk – adom meg kérdésére a pozitív választ.

  • Mikor érkeztek? – jön az újabb kérdés az éteren át. – Csak rátok várunk!

Késésben vagyunk, fürgén szedjük hát a lábunkat.

  • Mindjárt ott vagyunk! – mondom.

A Kultúrba érve az öröm hangjaival fogadnak társaink. A hideg ellen mézes pálinkát kapunk, és az összetartozás jegyében a családi alma egy-egy szeletét is. A kölcsönös üdvözlések, kézfogások, puszik cuppanásai után mi is a karácsonyi hangulatot idéző asztalhoz ülünk. A pásztói Athéné Alkotó Kör évzáró összejövetelére érkeztünk, én a hűtlen –hű, ismét hazataláltam, és a párom, aki „gyütt-ment”-ként is otthonosan mozog közöttünk. Alma, mogyoró, sütemények, pogácsa az asztalon, pezsgő és bor teszi ünnepivé az alkalmat. Én is melléjük teszem, amit hoztunk: süteményt, vörösbort. Nem csak az asztal, a szívünk is ünnepi díszben!

Az elnöki köszöntő prózája után Zsiga Lajos elnök úr egyik adventi versét is felolvassa. Kemény! Erre többek táskájából előkerülnek a papírok, az erre az alaklomra szánt írások, versek. A CD-lejátszóból halkan szólnak a karácsonyi dalok, miközben egymás után felolvassuk írásainkat: karácsonyi, ádventi, ünnepváró vagy épp humoros verseinket. Ma mind adni akarunk egymásnak magunkból valamit.

Aztán lassan megindul a beszélgetés is. Havas emlékeket idéznek a mondatok, kinek jót, kinek rosszat. Hirtelen telefon csörgése vág bele a gondolatok áradásába. Elnök urat hívja a család, búcsúzik tőlünk, üresen maradt a széke az asztalfőn. Összébb ül a társaság, hogy a beszélgetés fonalából egyetlen cérnaszálat se veszítsen el senki. Néha pohár csendül, szorgalmas kezek törik a mogyorót, fogy a sütemény, a pogácsa is. Közben a magyar nyelv szépségéről, páratlan kifejező erejéről, folyik a beszélgetés. Ennek kapcsán azután magyarságunkra, ősi eredetünkre terelődik a szó, amíg a szomszéd szobából a Rozmaring népdalkör éneklése hallatszik át. Karácsonyra készülnek: „Mennyből az angyal eljött hozzátok…” – éneklik az asszonyok, és mi valóban érezzük az angyal jelenlétét körünkben.

Gyorsan múlik az idő, indulnunk kell. Véget vetünk a beszélgetésnek. Hiába a sajnálkozás, az utolsó busz nem tudja, hogy mi még szívünk szerint maradnánk. Elköszönünk hát kellemes ünnepeket kívánva egymásnak, és párommal indulunk a buszmegállóba. Egy biztos: májusban majd a Poéta Pikniken nem fog jönni a buszunk. Ígérem, akkor folytatjuk!


Szigethalom, 2009. 12. 11.

2009. november 20., péntek

"Hazaértem" Pataki Katalint örökbe fogadta Gyönyöstarján gyermekkori faluja









Nincs nagyobb élmény egy alkotó életében, mint az, mikor örökbe fogadják azon a helyen, ahol gyermekkorát töltötte.Vannak akik ezt a beteljesülést soha nem kapják meg életükben. Ahogy a polgármester úr mondta... hazajöttél és itt is maradsz, most már örökre...
Felemelő érzés volt látni az idős embereket és a középkorúakat is, akik megjelenésükkel ünnepélyessé tették ezt a nem mindennapi alkalmat, de a végén előkerültek a finom házi sütemények, rétesek és a kedves vendégmarasztaló szavak.

Gratulálok Kati, hogy hazataláltál.

Zsiga Lajos
Athéné Alkotó Kör
elnöke

2009. november 2., hétfő

Az Athéné Alkotó Kör missziója a kistérségben

Az Athéné Alkotó Kör magára vállalja a kistérség kultúrájának újraélesztését. Eljött az az idő, mikor a civil szféra felelőssége megnőtt és kormánytól-párttól függetlenül a már haldokló vidék és általános magyar kultúráért, zászlót kell bontani.

Lehet, kevesen tudják, de a jövő van veszélyben. Azt, amit egy általános iskolás gyermeknek meg kellene kapni úgy a kézügyesség fejlesztésben, mint a vizuális látásbővítésben nem kapják meg, mert nem lehet foglalkoztatni főállásban egy rajztanárt
Hogy álljanak majd készen ezek a gyermekek a középiskolai kihívásoknak, ha nincs semmilyen muníciójuk.
Ezek a kimaradt hiányosságokat, késöbb nagyon nehezen lehet pótolni, és az időbeni eltérés, már veszít az értékéből és nem ugyanolyan.
Amit a gyermeknek 7-8 éves korában kell tudnia, és nem tudja, az egyre- másra halmozódik és felületessé válik és el is marad.

Az Athéné Alkotó Kör, mint Irodalmi és Művészeti egyesület a Kistérségi, Közkincs Kerekasztal
és a
Cserhátalja LEADER Nonprofit Kft.,
pályázati lehetőségeivel

és összefogással: megvalósítható a felzárkózás és akár a továbblépés is.

Most Ecsegen indul egy úgynevezett /Rajz Suli / ahol 10-15 gyermek ismerkedik a rajzművészet alapjaival, s szakköri munkák keretén belül magával az ábrázolás művészetével.
Az első év tapasztalatából kiindulva átfogó offenzívát indítunk a többi kistérség falvaiban, hogy felzárkózzanak a gyermekek a más iskolához képest, ahol nincsenek ilyen hiányosságok.


Zsiga Lajos
Athéné Alkotó Kör
Elnöke

2009. október 24., szombat

Kistérségi közművelődési honlap

indult a http://kistersegikozmuvelodes.blogspot.com címen.
Minden, a kistérség kultúráját, közművelődését érintő hírt, cikket kitesz a szerkesztő: Bottyán Kati

2009. október 16., péntek

IRODALMÁROK HÍRADÓJA

Mottó; A kultúra a környezet kihívásaira,változásaira adott kollektív válasz.

IRODALMÁROK HÍRADÓJA

Zsiga Lajos költő; 2007 óta, több mint kettőszáz versével gazdagította kultúránkat, és az Amatőr Művészek Fórumát. Legutóbbi költeményei; a "Kantáta" és a "Kopog az ősz"

Borsos Irénke; 2007 vége óta száznál több prózai írásművel szerepel az Amatőr Művészek Fórumán. Legutóbbi írásait a Kláris folyóiratban és a Fedél Nélkülben olvashattuk "Életről és halálról" címmel.

Zsitvai József; A megjelent képes életrajzgyűjtemény; a Magyarok a nagyvilágban rövid bemutatást ad emigrációs éveiről, és megjelent regényéről. Jelenleg egy visszaemlékezésen dolgozik.

Csapó Lajos költő; a Poéta Piknik fáradhatatlan szervezője rendszeresen publikál a Börzsöny Helikon Internetes Újságban.
A szeptemberi számban "A vándor" című versét olvastuk.

Kontra Marika költő; A Szigethalmi Híradóban jelennek meg cikkei. Költeményeivel két pályázaton vesz részt; a III. Mesefesztivál- Mesepályázat, és a Gyöngydesign -ősz 2009. Verseit rendszeresen olvashatjuk a Börzsöny Helikon Internetes Újságban. A szeptemberi szám a "Félcédulám 2." címűt hozta.

Nógrády Andor prózai alkotásaiból felolvasó délutánt tartott októberben, ahol bemutatta Kozárd történetéről készülő új könyvét. Fáradhatatlanul dolgozik a közösségért. Értelmi szerzője és szerkesztője a készülő Athéné Kalendáriumnak.

Makuch Mihály; prózai műveket ír, most azonban egy csodás szépségü születésnapi költeményt hozott az Athéné Alkotókör megalakulásának évfordulójára. Jó kiejtéssel, kellemes orgánummal gyakori szereplői - P.Szabó Zoltánnal együtt - nyilvános ünnepeinknek.

Pászti Szabó Zoltán költő; verseit, és prózai írásait, esszéit rendszeresen közli a Kláris folyóirat. Szívesen vesz részt irodalmi játszóház programokban, szívesen tanít versírást. Ír színpadi műveket, népi és mesejátékokat. Az Abasári Társulat is előadja darabjait.

G.Szabó Róza költő; Szeptember hónapban irodalmi felolvasó délutánt tartott, keresztmetszetet adva költészetéről. Gyöngyöspatán a Falunapon is irodalmi felolvasót tartott.

Palóc Ica; főleg prózát ír, de versei is születtek. Legutóbb a Könyvtári Napok keretében; "Nagyik az irodalomban" című közös műsorunkban lelkes, és aktív részvevője volt Borsos Irénke és P.Szabó Zoltán mellett.

Dinnyés József; első prózai alkotásaival Hollókőn mutatkozott be. Szívből gratulálunk! Irodalmi délutánt szervezett a Parádfürdői Szanatóriumban, ahol Bangó Mihályné, Balázs Ágnes, Pataki Katalin, Pászti Szabó Zoltán és Zsiga Lajos költeményei hangzottak el. Sikere volt a rendezvénynek, visszavárnak minket.

Pataki Katalin Glica; A Parádfürdői Szanatóriumban Dinnyés József vendégeként az irodalmi délután résztvevője voltam. Szép emlékekkel tértem haza. Gyöngyös városa irodalmi pályázatot hirdetett; Az én városom címmel. Tudatom veletek, hogy I. helyezett lettem!
A Kláris folyóiratban rendszeresen publikálok. 2009 júniusa óta harminc novellámmal szerepelek az Amatőr Művészek Fórumán.
Szeretettel búcsúzom, mindenkinek megköszönve az együttműködést.
Pataki Katalin Glica
az Irodalmi Csoport vezetője

Az Aranyecset Szalon pályázati felhívása

2009.10.15. | Aktuális pályázatok, művészet, rajz


Az Aranyecset Szalon grafikákat tartalmazó könyvkiadást tervez a közeljövőben. Lehetőséget szeretnénk adni azoknak a tehetségeknek, akiknek eddig még nem volt módjuk műveikkel bemutatkozni.
A rajzok, grafikák beküldése:
Jó minőségű digitális formában, akár e-mailben is.
A művek mellett szerepeljen:
Az alkotó neve
Születési dátuma
Lakhelyének pontos címe
E-mailcíme

Ha számlaszámlára fizeti be a díjat, feltétlenül szerepeljen mellette a befizető neve. Kérjen e-mailben számlaszámot.

A pályázati díj rajzonként 1500 Ft.
Ezt banki utalással, vagy csekken lehet befizetni.
Aki nem kerül be a könyvbe, a díjat visszakapja.
Egy pályázó egy rajzzal pályázhat.
Ha avval nem kerül be, küldhet másikat később.
Impozáns, pozitív kisugárzású rajzokat kérünk,
portré,
akt,
életkép,
filozofikus jellegű,
de lehet karikatúra is.
Az ember valamilyen formában szerepeljen, tehát ne legyen kizárólag tájkép, vagy növény, állat, csak ha együtt van az emberrel.

Szemet gyönyörködtető, nem elborzasztó hatást szeretnénk a kiadványban látni.
A könyv megjelenésekor ünnepélyes könyvbemutató lesz Budapesten a belvárosban.
A könyvet országos terjesztésűre tervezzük.
Az összes nyertes munkának honlapot nyitunk, és internetes kiállítását az Aranyecset Szalon meghirdeti.
Akinek a rajza a borítóra kerül, különdíjban részesül.

A pályázat határideje 2009. november 8.

Postacím
Károlyfi Zsófia
Aranyecset Szalon
1056 Budapest.
Havas utca 5.
aranyecset.hu@gmail.com
http://www.aranyecset.hu

2009. október 13., kedd

Megjelent; MAGYAROK A NAGYVILÁGBAN


MAGYAROK
A NAGYVILÁGBAN
Akik által a világ előbbre haladt. Az emigráció nagykönyve a XXI. századnak.
Világhírű művészek, tudósok, neves feltalálók, Nobel és Oscardíjasok, üzletemberek és vállalkozók. miniszterelnökök, és közismert politikusok, olimpiai és világbajnok sportolók, vagy csak a hétköznapi élet szereplői ők. Közös bennük, hogy magyar gyökerekkel rendelkeznek, szülőföldjük a Kárpátmedence Magyarországa.
Útra keltek, egykor, azt sem tudván, hová sodorja őket a sors. Menniük kellett, politikai, vallási, egzisztenciális, morális okoból, vagy mert hajtotta őket a világ felfedezése utáni vágy...
Gyakorta egyszál ruhában, pár fillérrel a zsebben, nyelvtudás és kapcsolatok nélkül vágtak neki a nagy útnak.
A semmiből kezdték újra életüket egy idegen földön, egy idegen kultúrában.
Különös megtiszteltetés, hogy ebben a könyvben helyet kapott városunk egy lakója, az Athéné Alkotókör egy tagja;
Zsitvai József esztergályos, aki Nagy-Britanniában, Dél-Afrikában öregbítette a magyarság hírnevét.
Eseményekben bővelkedő, kalandos életút az övé. Az 1956-os forradalomban, mint nemzetőr szolgált. Emigrációja a forradalom leverése után kezdődött. Élettörténetét könyvalakban is megjelentette.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójához közeledve;
tisztelettel fejet hajthatunk mindannyiuk előtt.

Kistérségi közművelődési naptár és blog

Feltöltés alatt van, de már megtekinthető Pásztó Kistérség közművelődési naptára és blogja.

Minden, a témába vágó hírt, képet, írást, linket szívesen fogad
és a forrás megjelölésével közöl a szerkesztő:
Bottyán Katalin kistérségi közművelődési és múzeumi referens.
(telefon: 0632/460881, email: paszto.kistersegi.kozmuvelodes@gmail.com)

2009. október 10., szombat

Athéné Műhelye 4.


Fotóink Palotáson, a Cserhátalja Folklórfesztiválon készültek - az Athéné Műhelye című utazó rendezvényünk alkalmából.

2009. október 9., péntek

Nógrády Andor felolvasó délutánjának fotói


IRODALMI HIRADÓ


Az Athéné Alkotókör
irodalmárai 2009.
október 10.-én szombaton
délután 15 órai kezdettel,
felolvasó délutánt
tartanak a Parádfürdői
Szanatóriumban.
Az irodalmi csoport vezetője
Pataki Katalin és Dinnyés József
alkotótársunk felolvassák legújabb
írásaikat, és bemutatják az alkokókör
Antológia 2008 című gyűjteményes
kötetét.
Mindenkit szeretettel várunk!

2009. október 8., csütörtök

NÓGRÁDY ANDOR IRODALMI FELOLVASÓ DÉLUTÁNJA


Az Athéné Alkotókör a
MAI NAP KULTURÁLIS
PROGRAMJAI;
2009.október 8.-a délután
15 órakor;
Nógrády Andor műveiből irodalmi felolvasó
délutánt tartunk a pásztói Művelődési Házban;
2009. okt. 8.-a délután 17. órakor ;
FANCSIKNÉ DEÁK IBOLYA kiállítása
a Könyvtár Galériában;
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2009. október 7., szerda

Artfeszt II. Pályázati Felhívás

A Corvin Művelődési Ház – Erzsébetligeti Színház felhívással fordul minden olyan képző- és iparművészetben tevékenykedő amatőr alkotókhoz, akik szeretnének bemutatkozni.

A Corvin Művelődési Ház – Erzsébetligeti Színház 2009. év őszén megrendezi az Art-Feszt II. c. tárlatot. A pályázók technikai, formai-méretbeli megkötöttség nélkül, legfeljebb 3 db alkotással, kiállításra kész állapotban keretezve, pontosan kitöltött adatlappal együtt nyújthatják be alkotásaikat.

Pályázati díj: tárgyanként 500 Ft. A sárga feladó vevényen kell befizetni, melyet a Corvin Művelődési Házban lehet igényelni.

Beadási idő és helyszín: 2009. 10. 19-22. között az 1165 Budapest, Corvin Művelődési Ház, Hunyadvár u 43/B., 9.00-17.00 óráig.

Eredményhirdetés: 2009. 10. 30.

A nyertes Pályázók bekerülnek az Art Feszt II. Tárlatába.

A Tárlat megnyitásának időpontja: 2009. 11. 07.16.00 h
Helyszín: A Corvin Művelődési Ház – Erzsébetligeti Színház

Az alkotásokat a Képző- és Iparművészeti szakemberekből álló zsűri bírálja el.

A Ház a kiállításhoz kapcsolódó anyagot jelentet meg, ezért kérjük az alkotókat, hogy az adatlappal együtt rövid életrajzot (max 400 karakter) és arcképet adjanak le, lehetőleg elektronikus formában.

A tárlattal kapcsolatos tájékoztatás és adatlap a Corvin Művelődési Ház – Erzsébetligeti Színház 401-3060-as telefonon és az erzsebetliget@gmail.com e-mailen Szakács Barbarától kérhető, illetve a Ház honlapjáról letölthető (http://www.corvin16.hu).

2009. október 6., kedd

A NYITOTT Szemmel szerkesztősége
VAN REMÉNY!
címmel irodalmi pályázatot hirdet.

Elsősorban olyan életsorsokat bemutató írásokat várunk, amelyek erkölcsi-lelki üzenetet közvetítenek. Az írások különleges, megpróbáló élethelyzeteket ábrázoljanak, melyből a reményteli kiemelkedés útja is kiábrázolódik. Lírai, esetleg személyes hangvételű írásokra számítunk, szépirodalmi stílusban. A pályázaton minden magyar amatőr és hivatásos író, költő részt vehet. Korhatármegkötés nincs. Jogtiszta, a pályázó által újonnan írt, még nem publikált írásokat várunk.

A pályaművek terjedelme:
3-8 A/4-es gépelt oldal.

A pályázat beérkezésének határideje:
2009. október 15.

A pályázatokat postai úton, vagy e-mailen keresztül kérjük
szerkesztőségünkhöz eljuttatni:
8200 Veszprém, Ívelő sétány 26.

A borítékon kérjük feltüntetni: „Irodalmi pályázat”.

E-mail címünk: szerkesztoseg@nyitottszemmel.hu.

Az első három helyezett könyvutalványban részesül.

A legjobb pályaműveket reprezentatív kötetben szeretnénk megjelentetni, melynek bevétele a NYITOTT Szemmel magazin további megjelenéseit támogatn

2009. október 4., vasárnap

ŐSZI POÉTA PIKNIK SZURDOKPÜSPÖKIBEN


Őszi Poéta Piknik
Szurdokpüspökiben
2009 szeptember
26.-án szombaton
kirándulást tettünk
Hollókőre. Ott tartottuk
meg szabadtéri felolvasó délutánunk pásztói,
gyöngyösi, szegedi és
szigethalmi, alkotók
részvételével.

2009. október 2., péntek

ORSZÁGOS "NAGYI" KÖNYVTÁRI NAPOK!

Meghívó a "Társas Nagyik"
Nagyik az IRODALOMBAN
címmel rendezett műsorra a Városi Könyvtárban
2009 október 5.-én 16 órakor

AZ ATHÉNÉ LKOTÓKÖR és a ZENEISKOLA TANÁRAINAK KÖZÖS MŰSORA !!!

OKTÓBER 1. A ZENE VILÁGNAPJA



A ZENE VILÁGNAPJÁT
2009.október 1.-ét,
VIRTUÓZ
HANGVERSENNYEL
köszöntötte a
PÁSZTÓI ZENEISKOLA
Előadóművészek a zeneiskola tanárai,
az est díszvendége Sisák Imre
polgármesterúr volt.
A koncert végeztével harminc éve tanító zenepedagógusokat köszöntöttek;
Oraveczné Orsó Erzsébet, és
Juhász Flórián személyében.

2009. szeptember 17., csütörtök

Meghívó Nógrády Andor kiállításának megnyitójára

Származási hely: Gyermekművészeti játszóház, kiállítás és irodalmi műsor

Kedves Athénések! Szombaton, 19-én kamarakiállításom nyílik Palotáson, a Műv.házban 17 órakor. Üdvözlettel:Nógrády Bandi

Athéné Művészeti Nap

Különleges születésnap

Különleges születésnapi ünnepségre kaptam meghívást a minap. A pásztói Athéné Alkotó Kör szeptember 15-én ünnepelte 3. születésnapját.

Hogy mitől volt különleges? Számomra elsősorban attól, hogy születésénél magam is bábáskodtam, és azóta is aktív tagja vagyok a körnek. Másodsorban pedig attól, hogy a jórészt helyi és környékbeli, illetve pásztói kötődésű művészeket tömörítő egyesület tagjai Pásztón 15 órára a Teleki László Városi Könyvtárba várták az érdeklődő gyerekeket Művészeti Játszóházzal, ahol a kör képzőművészei, festők, grafikusok, fotósok irányításával játékos formában tanulhattak, alkothattak a gyerekek. Megismerkedhettek új technikákkal, fejleszthették rajzkészségüket, gazdagíthatták ismereteiket, tudásukat. Nemezképek, festett kövek, grafikák, lakkfestések, kisplasztikák készültek a gyerekek keze nyomán, amit természetesen haza is vihettek. Öröm volt nézni a komoly arcokat, az elmélyült munkát.

A művészeti játszóházat az Athéné Alkotó Kör irodalmi délutánja követte. Vendégünk volt ismét a pásztói zeneiskola diákjaiból álló Lassú Esztam zenekar, akik már szinte állandó közreműködői az „athénés” rendezvényeknek. Tanárnőjük és vezetőjük, Sturmann Jenőné Toncsi irányításával mindig különböző tájegységek népzenei dallamaival örvendeztetnek meg bennünket. Így volt ez most is.

E kellemes zenei hangulatkeltés után Zsiga Lajos, az Athéné Alkotó Kör elnöke ünnepi beszédében köszöntötte a vendégeket, jó kívánságait fejezte ki az alkotóknak a kör születésnapja alkalmából.

Megköszönte a város támogatását, majd röviden felvázolta az Athéné Alkotó Kör útját a kezdetektől napjainkig, és előre vetítette a jövő feladatait. Végül szerény ajándékkal köszönte meg a Lassú Esztam zenekarnak és vezetőjének az állandó közreműködést.

Ezek után az ünnepség az „athénés” irodalmárok műveiből összeállított közel egy órás ünnepi műsorral folytatódott. Az írásokat mi magunk, az alkotók olvastuk fel. Mesék, versek, novellák váltották egymást, keresztmetszetét is adva egyben az Athéné Alkotó Kör irodalmi munkásságának.

Az ünnepi műsor végeztével Bottyán Katalin, a kör képzőművészeti csoportjának vezetője rövid beszédében emlékezett meg a csoport tevékenységéről, kiemelve a csoportos és egyéni kiállításokat, valamint a kör tagjainak eddig elért eredményeit, díjait. Beszélt a közeljövő feladatairól, az előttünk álló lehetőségekről, majd megnyitotta az Athéné alkotó Kör képzőművészeinek közös születésnapi kiállítását, amely október közepéig tekinthető meg.

A kiállítás-megnyitó után kedves vendégeinkkel természetesen koccintottunk az Athéné Alkotó Kör egészségére, majd valamennyien megkóstoltuk a születésnapi tortát.

A vendégkönyvünk számos bejegyzéssel gazdagodott azon a délutánon-estén. Mielőtt utolsóként kijöttem a teremből, még belekukkantottam. Az egyik bejegyzésen megakadt a szemem, amely most, a harmadik születésnapon a harmincadik születésnapra tesz utalást.

Az alkotók lelkesedését látva-érezve biztos vagyok benne, hogy Pásztón az Athéné Alkotó Körnek lesz 30. születésnapja, és hogy együtt ünnepeljünk, mi alkotók, írók, költők, festőművészek ott leszünk! Remélem, Önök is!


Kontra Marika Szvita

2009. szeptember 9., szerda

MEGJELENT !!!


Megjelent!
KLÁRIS
ANTOLÓGIA 09'
Nem kevés ember számára jelent értéket ma is a kultúra, az irodalom és a képzőművészet.
A kötet 136 szerző műveit mutatja be,
köztük alkotó körünk tagjai...
Olvashatjuk;
PÁSZTI SZABÓ ZOLTÁN
EZ A KINCSEM című versét.
A költő gondolatait;
a KÖLTÉSZETNAPI RADNÓTI ÉVFORDULÓ ihlette.
BORSOS IRÉN prózaíró az ÚJ AUTÓ című vidám írással, valamint a NŐNAP, és a SZABADSÁG HELYETT című elmélkedésivel szerepel a kötetben.

2009. szeptember 6., vasárnap

ŐSZI POÉTA PIKNIK SZURDOKPÜSPÖKIBEN


ŐSZI POÉTA PIKNIK SZURDOKPÜSPÖKIBEN

2009.SZEPTEMBER 25.-27.-IG.

Az Athéné Alkotókör; pásztói, szigethalmi, szegedi művészek; szombati napon látogatást tettek Hollókőre és a szabadban rendeztek irodalmi felolvasó délutánt, majd Hollókő nevezetességeit tekintették meg.

A MEGHÍVÓ

2009. szeptember 4., péntek


Meghívó az ATHÉNÉ
ALKOTÓKÖR
SZÜLETÉSNAPJÁRA

2009. szeptember 15.-én
kedden délután 17 órai
kezdettel tartjuk

MŰVÉSZETI NAPUNK Pásztón

a Városi Könyvtárban.

Ünnepi köszöntőt mond Zsiga Lajos

elnök. A képzőművészek jubíleumi

kiállítását megnyitja Bottyán Katalin.

Az irodalmi est előadói maguk az alkotók. Közreműködnek a Zeneiskola növendékei

Sturman Jenőné vezetésével.

Szeretettel várjuk irodalmi estünkre

városunk és környékének kultúra kedvelő

művészetek iránt érdeklődő polgárait.

2009. szeptember 3., csütörtök

M M I K L Képzőművészeti Szabadegyetem

A program minden hónapban egy alkalommal, szombati napokon 10.00-18.00 óra között
a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Corvin téri épületében kerül megrendezésre.


Programvezetők: Bálványos Huba és Dóri Éva
A képzést nem hivatásos képző-és iparművészek számára indítjuk.


dátum
TÉMA
Gyakorlati program:

Eszközök:
(Az eszközöket mindenki hozza magával!)
1.
Előadás
Szeptember 26.

Kompozíció 1.
A képmező formái.
Már az első rápillantásra is beindulhat a megértés. Indulhat, ha vannak ismereteink arról, hogy egy-egy képmezőforma konvencióját mire szokták használni.

Kompozíció-minták kreatív tanulmányozása
Festmény- vagy grafikai reprodukciók kompozíciójának firka-vázlatai.
Figuratív vagy nonfiguratív vázlatos kompozíció tervek különböző képmezőformákra.

grafitceruza, színes ceruzák, radír, akvarell, 5db A3-mas műszaki rajzlap, szélragasztó, vizes edény

2.
Előadás
Október 31.
Kompozíció 2.
A képmező belső osztásai és a súlyelosztások.
Már az első rápillantásra is beindulhat a megértés. Indulhat, ha vannak ismereteink arról, hogy egy-egy képmezőforma belső osztásainak konvencióit mire szokták használni. A képi súlyviszonyok, mint a kifejezés eszközei

Kompozíció-minták kreatív tanulmányozása
Festmény- vagy grafikai reprodukciók kompozíciójának firka-vázlatai.
Figuratív vagy nonfiguratív vázlatos kompozíció tervek különböző osztásokra, súlyviszonyokra.

grafitceruza, színes ceruzák, radír, akvarell, 5db A3-mas műszaki rajzlap, szélragasztó, vizes edény

3.
Előadás
November 21.
Kompozíció 3.
A képi kompozíció (rendezés) művészettörténeti példái I.
Téma + jelentés = tartalom
A kép témaelemeinek jelentése, és egymással alakuló jelentésviszonya.
A kép témaelemeinek száma. („a kevés a több”)

Kompozíció-minták kreatív tanulmányozása.
Festmény-reprodukciók „másolatai” tetszés szerinti színanyaggal.

grafitceruza, radír, tempera v. akvarell, ecset (vékony-vastag), 5db A3-mas műszaki rajzlap, szélragasztó, nagyobb vizes edény

4.
Előadás
December 19.
Kompozíció 4.
A képi kompozíció (rendezés) művészettörténeti példái II.
Kontrasztok.
Tanulmányozzuk a képelemek viszonylatait, a színben, méretben, foltban, vonalban (stb.), feltett ellentétes motívumokat: a kontrasztokat. A kiegyensúlyozott ellentétek harmónia-élménnyel járnak, a kiegyensúlyozatlanok feszültséget keltenek. Feszültséget, ha nyugtalanító élmények inspirálták az alkotót.
Színkontrasztok

A kontrasztelemek átírásai (transzpozíció) áthangolják, megváltoztatják a kifejezést.
Festmény-reprodukciók színkontrasztjainak
imitatív tanulmányozása és átírásai.

Eszközök: grafitceruza, radír, tempera v. akvarell, ecset (vékony-vastag), 5db A3-mas műszaki rajzlap, szélragasztó, nagyobb vizes edény


5.
Előadás
2010.
Január 23.
Szín-szimbolika, szín-jelentés
Színnyelv a művészettörténetben.
A színeknek vannak koronként és kultúránként közmegegyezéses jelentései. Ezek nem függetlenek a színek pszichológia hatásaitól. Színélményeink, színhasználatunk ezen túl még személyes is.

A színkonvenciók és a szubjektív kifejezés színnyelve.
Festmény-reprodukciók, saját alkotások színjelentéseinek elemzése és átírásai.

Eszközök: grafitceruza, radír, tempera v. akvarell, ecset (vékony-vastag), 5db A3-mas műszaki rajzlap, szélragasztó, nagyobb vizes edény.

6.
Előadás
Február 20.
Kompozíció 5.
A képi kompozíció (rendezés) művészettörténeti példái III.
Kontrasztok
Tanulmányozzuk a képelemek viszonylatait, a színben, méretben, foltban, vonalban (stb.), feltett ellentétes motívumokat: a kontrasztokat. A kiegyensúlyozott ellentétek harmónia-élménnyel járnak, a kiegyensúlyozatlanok feszültséget keltenek. Feszültséget, ha nyugtalanító élmények inspirálták az alkotót.
Forma-, folt-, vonal- és felületkontrasztok

A kontrasztelemek átírásai (transzpozíció) áthangolják, megváltoztatják a kifejezést.
Festmény-reprodukciók forma-, folt-, és vonalelemeinek, ezek méretkontrasztjainak és felületi viszonyainak
imitatív tanulmányozása és átírásai.

Eszközök: grafitceruza, radír, tempera v. akvarell, ecset (vékony-vastag), 5db A3-mas műszaki rajzlap, szélragasztó, nagyobb vizes edény (Az eszközöket mindenki hozza magával!)


7.
Előadás
Március 20.
Terek, formák I.
Alak és környezet formaviszonyai művészettörténeti példákban.

Figura, figurák a térben.
Reprodukciók firka-vázlatai.

Eszközök: Különféle, személyenként kedvelt színanyagok (ceruza, tus, kréta, szén, stb.)
és rajzlapok, rajzpapírok, esetleg alapozott felületek.

8.
Előadás
Április 17.

Terek, formák II.
Alak és környezet formaviszonyai művészettörténeti példákban.

Kifejező kompozíció.
Álló modell behelyezése színes fantázia-térbe, tetszés szerinti színanyaggal.

Eszközök: Különféle, személyenként kedvelt színanyagok (ceruza, tus, kréta, szén, stb.)
és rajzlapok, rajzpapírok, esetleg alapozott felületek.


9.
Előadás
Május 22.
Terek, formák III.
Alak és környezet formaviszonyai művészettörténeti példákban.
Kettő vagy több alakos kompozíciók.

Kifejező kompozíció. Két modell behelyezése színes fantázia-térbe. Tetszés szerinti színanyaggal.

Eszközök: Különféle, személyenként kedvelt színanyagok (ceruza, tus, kréta, szén, stb.)
és rajzlapok, rajzpapírok, esetleg alapozott felületek.
10.
Gyakorlat
Június 26.
Kifejező kompozíció.
Kifejező kompozíció. Két modell behelyezése színes fantázia-térbe. Tetszés szerinti színanyaggal.

Eszközök: Különféle, személyenként kedvelt színanyagok (ceruza, tus, kréta, szén, stb.)
és rajzlapok, rajzpapírok, esetleg alapozott felületek.



A program részvételi díja 3500,- Ft / alkalom.
A részvételi díj alkalmanként a helyszínen fizetendő.

információ:
Dóri Éva
képzőművészeti referens
Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus
Művészeti Programok Főosztálya
1011 Budapest, Corvin tér 8.
tel.: 225-6033, 225-6029, 20/ 372 8977; fax: 225-6030
e-mail: dorie@mmikl.hu
http://www.mmi.hu/muveszeti

A kurzusokat minimum 12 fő jelentkezésével indítjuk, maximális csoportlétszám 24 fő!
Az előzetes bejelentkezéseket a fenti elérhetőségeken várjuk!
A programra lakóhelytől függetlenül jelentkezhetnek.

2009. szeptember 2., szerda

Felhívás


A pásztói Athéné Alkotókör

2009. szeptember 15-én rendezi Muvészeti Napját, melynek keretében lehetoséget biztosít tehetséges fiataloknak írásaik és képeik bemutatására.

15.00 órától: Játszóház, közös alkotás az Athéné képzomuvészeivel a Városi Könyvtár épületében, melyre szeretettel várjuk az érdeklodoket. Elozetes jelentkezés: szeptember 10-ig

Bottyán Katalin képzomuvészeti csoportvezetonél az athene.alkotokor@gmail.com címen

vagy a 460-881-es telefonszámon.

MEGHÍVÓ



MEGHÍVÓ
az ATHÉNÉ ALKOTÓKÖR
SZÜLETÉSNAPJÁRA


2009 SZEPTEMBER 15. -én kedden d.u. ÖT órai kezdettel tartjuk
MŰVÉSZETI NAPUNK

Zenei közreműködőkkel és KIÁLLÍTÁSSAL egybekötött
irodalmi estünkre szeretettel várjuk városunk és környékének
kultúra kedvelő, művészetek iránt érdeklődő polgárait.

Meghívó Poéta Piknikre


Kedves Tagjaink,


Kontra Marika és Csapó Lajos alkotó tagjaink szeretettel hívnak és várnak minket a 4. Poéta Piknikre, melynek programját itt olvashatjátok:



IV. Poéta Piknik
2009. ősz
szeptember 25-27.
Szurdokpüspöki Anna –Liget Ifjúsági Tábor
Program:
25-én
Érk. 15.oo- ig
16.oo Megnyitó
16.30 Újdonságok
18.oo Vacsora
19.oo Versek zenével
26-án
8.30 Reggeli
9.oo Költészet és játék
12.3o Ebéd
14.oo Hollókő
Irodalmi délután
18.oo Vacsora
19.oo Zenés esti beszélgetés
27-én
8.30 Reggeli
9.oo Vers mindenkinek
12.30 Ebéd
Hazautazás

2009. augusztus 27., csütörtök

Pályázatok

A Karcolat Egyesület novellapályázata [2009-08-25]

A Karcolat Irodalmi és Művészeti Tehetségkutató Egyesület pályázatot hirdet hősiesség és önfeláldozás; az emberi élet értéke; illetve átalakulás témában. (Pályázatfigyelő)


Novellapályázatot hirdet a Karcolat Irodalmi és Művészeti Tehetségkutató Egyesület. A pályázatra a következő témákban várják az alkotásokat: hősiesség és önfeláldozás; az emberi élet értéke; illetve átalakulás. A művek műfaja szabadon választott, így akár fantasy, sci-fi, horror, real-time műfajú alkotásokkal is lehet pályázni. Egy szerző legfeljebb két, eltérő műfajú, egyenként legalább 10 ezer, de legfeljebb 30 ezer leütés terjedelmű alkotással pályázhat. A legjobbnak ítélt alkotás a Karcolat antológia téli számában jelenik meg.

Pályázati határidő: 2009. október 31.

Bővebb információ:
Karcolat Irodalmi és Művészeti Tehetségkutató Egyesület; 2721 Pilis, Bicskei út 16.
E: palyazat@karcolat.hu , everigel@gmail.com
I: egyesulet.karcolat.hu


A levegő vándorai - irodalmi pályázat [2009-08-25]

Irodalmi pályázatot hirdet a Barátok Verslista A levegő vándorai címmel magyar nyelven író amatőr költőknek. (Pályázatfigyelő)


A Barátok Verslista és a Vizuális Pedagógiai Műhely irodalmi pályázatot hirdet A levegő vándorai címmel. A pályázatra amatőr alkotók magyar nyelven írt, madarakról szóló verseit várják.

Pályázati határidő: 2009. október 2.

Bővebb információ:
Barátok Verslista, Vizuális Pedagógiai Műhely; 8263 Badacsonytördemic, Római út 84. - Baranyai Attila
E: madarak2009@poeta.hu , attila@vpm.hu
I: madarak2009.poeta.hu , www.vpm.hu , www.verslista.hu , www.poeta.hu , www.kepzeldel.hu
T: (06 87) 431-050

2009. augusztus 24., hétfő

Irodalmi pályázat

A Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesületepályázatot hirdetszépírók, költők és műfordítók részére, alkotói támogatásra, a 2009. november 2-a és 2010. október 31-e közötti időszakra.A pályázati keret összesen 30 millió forint, egy-egy pályázó legfeljebb 12 hónapos időtartamra, legfeljebb havi 100 ezer forint alkotói támogatásban részesülhet. A pályázatok elbírálásánál a MASZRE előnyben részesíti azokat a pályázókat, akik már rendelkeznek kiadói szándéknyilatkozattal és a szakterület két elismert képviselőjének ajánlásával. A pályázónak csatolnia kell szakmai életrajzát, eddigi publikációinak listáját (csak önálló könyveik felsorolását, cikkeket és tanulmányokat nem), valamint a megírandó munka részletes szinopszisát. A pályázó kötelessége a munka végeztével szakmai beszámolóként benyújtani az elkészült mű kéziratának egy példányát. Gyűjteményes művekkel, tanulmánykötetekkel nem lehet pályázni. Alkotói támogatásra csak magyar állampolgárságú magánszemély pályázhat, egy támogatási kérelemmel, s olyan, aki az elmúlt két évben sem a Nemzeti Kulturális Alapnál, sem más magyarországi intézménytől nem részesült alkotói támogatásban. A megítélt pályázati támogatás utalása pénzügyi lebonyolítón keresztül történik. A lebonyolító magyarországi, önállóan gazdálkodó jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság lehet. A pályázat 2009. szeptember 30-ig beérkezően nyújtható be, kizárólag postai úton, a MASZRE postacímére (1367 Budapest, Pf. 130). A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek. A részletes pályázati felhívás, a pályázati adatlap és a kitöltési útmutató letölthető a www.maszre.hu honlapról.

2009. augusztus 19., szerda

Hamarosan részletesen írunk ...

Addig is egy remek rendezvénysorozat logója, aminek része az "Athéné Műhelye" utazó programsorozat is...
Rendezvényünket a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus a Pásztói Kistérség Többcélú Társulásán keresztül támogatja.

Első időpont: szeptember 15. Pásztó

2009. augusztus 14., péntek

G. Szabó Róza versei az irodalmi műhelyben


G. Szabó Róza

2009. augusztus 13-án G.Szabó Róza
olvasta verseit fel. 2002 óta ír verseket, melyek elmondása szerint semmilyen szabálynak nem felelnek meg. A versírása nagy örömet okoz, nyugdíjas éveit boldoggá teszi. Első kötetét saját kiadásban jelentette meg.
Nyitott szemmel jár, versei felölelik az élet minden területét. Állandó belső késztetésből ír.
Nem utánoz senkit, de Nagy László a kedvenc költője.

Athéné Alkotó Kör


Az Athéné Kör

Nem azért

Született, hogy

Kiharcolja Neked

Az előnyöket!

Erre képtelen,

De nem is kell!

Elégedj meg azzal,

Teret ad.

Teret, hogy

Meghallgassanak.

Sokszor ez

A legnagyobb.

Buzdít,

S értékeli

A Benned élő

Napot.

Körbe ülnek,

Melegednek,

A Te fejedben

Sütkéreznek.

Itt, együtt érző

Emberek

Biztatnak

Téged.

Talán kevés ez?

Lehet.

De továbbjutni

Mindig

Elenged!



G.Szabó Róza 2008.július 20..



2009. augusztus 13., csütörtök

Két nap a világ…

Két nap a világ…
Alkotó hétvége az Athénében

Augusztus 8-9. Forró nyári hétvége, ilyenkor az ember legszívesebben a strandon hűsölne, áztatva magát a medence vizében.
Mi „athénések” tizenöten mégis inkább mást választottunk. Alkotó hétvégére gyűltünk össze Pásztón a Művelődési Házban, hogy együtt legyünk, évődve-viccelődve az alkotás szüneteiben jó hangulatban töltsük az időt. Az Athéné Alkotó Kör tagjainak második alkotó tábora volt ez.
Írók, költők, grafikusok és festők dolgoztak itt közösen, eszmét cseréltek, szakmai tanácsokkal látták el egymást.
Sok mindenről esett szó ez alatt a két nap alatt. Irodalom, nyelvészet, történelem, még a politika is szóba került. Versek, novellák, cikkek születtek a tollak hegye alatt, telt a papír, kék barázdákat szántottak a gondolatok, újabb és újabb ötletek születtek. Számos grafika, tusrajz és vázlat készült. A fejekben, a fotókon leendő képek témái rögzültek, a papírok, vásznak, táblák az ecsetek nyomán mostantól a festők gondolatainak hordozói. Akvarellek, olajképek jöttek létre e két nap alatt, amikor nem számított más, csak az alkotás örömteli pillanatai. Nem számított más, csak a létrejövő képek, írások. Nem számított más, csak mi, „athénések”.
Teremben vagy szabadban, a Romkertben, fejből, vagy modell után készültek az alkotások. Más-más technikával, más-más stílusban, különböző eszközökkel, de mind egyetlen, közös mondanivalóval. Az Athéné Alkotó Kört erősítve. Ettől volt oly jó és tartalmas ez a két nap, az Athéné Alkotó Kör alkotó hétvégje augusztus 8-9-én.
A táborban készült alkotások megtekinthetőek, elolvashatóak lesznek a szeptember 19-én a Művelődési Ház Galériájában megnyíló tárlaton, ahová mindenkit szeretettel várnak az alkotó „athénések”.
Kontra Marika Szvita


A két nap során 15-en dolgoztunk a kezdetektől otthonunknak számító Városi Művelődési Központ épületében. A Pásztói Múzeum támogatásával meglátogattuk a helytörténeti gyűjteményt, az Oskolamester Házat, valamint, mint legjelentősebb városi művészeti gyűjteményt, a Csohány Kálmán Galériát, ahol alkotókörünk tagja, Huberné Bognár Edit, a Csohány Baráti Kör volt titkára tartott tárlatvezetést. Étkezés tekintetében az Ózon Étterem konyhája is jó emlékeket hagyott, de ami igazán lehetetlen, az: felülmúlni Zsiga Lajos elnök bográcsosát.

Az alkotások hamarosan megtekinthetők lesznek, de addig is lesz még néhány rendezvény, amikre szeretettel várjuk a közönséget.
Bottyán Katalin

Rendezvényünket a Teleki László Városi Művelődési Központ és Könyvtár, a Pásztói Múzeum, Pásztó Városa, valamint a Nemzeti Civil Alap támogatta.
Köszönet a támogatóknak és a stábnak: Zsiga Lajos, Huberné Bognár Edit, Bottyán Katalin, Szőkéné Banos Zsuzsa.

Athéné Alkotótábor 2009, Pásztó


A képre kattintva egy webalbumba jutunk, ahol kb. 170 képet tekinthetünk meg.


2009. augusztus 9., vasárnap

Még egyszer: Muzsikál az erdő

Kontra Marika Szvita

Muzsikál az erdő



Ki hallott még ilyet? Még hogy muzsikál az erdő... No, jó susog a lomb,csivitelnek a madarak, patak csobogása hallik a fák árnyékából. De hogy muzsikálna az erdő?!

És mégis! Kilenc napon át tizenhárom helyszínen a Mátrai Művészeti Napokon július 4-12-ig muzsikált az erdő. Gyönyörű természeti helyszíneken várta hallgatóságát több zenekar és együttes az erdei sétákat követően, aholaz erdészek szakszerű vezetése mellett számos aktuális, fontos ésérdekes információt hallhattunk az erdőről. Megérkezve a kijelölt helyszínekre csodás koncertek fültanúi lehetett az ember.

És akkor valóban muzsikált az erdő.. Szél zúgása kísérte a hegedűk hangját, madárhangok fuvoláztak és harkályok kopácsolása adta a zene ritmusát. Volt ahol patakcsobogás, volt,ahol tücsökzene kísérte a hangversenyeket. Furcsa, különleges és felemelő élmény volt. És hogy teljes legyen akép, minden településen kapcsolódott a programsorozathoz egy-egy előadás, teljesítménytúra vagy kiállítás, és persze a nap megkoronázásaként az elmaradhatatlan falusi vendéglátás helyi jellegzetességekkel, vadételekkel.

Ehhez a páratlan rengezvénysorozathoz kapcsolódott a pásztói Athéné Alkotó Kör és a szigethalmi AMME, az Alkotók, Művészek és Művészetpártolók Egyesülete Szürdokpöspökiben egy közös kiállítással. Az Anna-liget Ifjúsági Tábor ebédlőjében megrendezett kiállításon tizenkét alkotó negyvennyolc munkája volt látható. A tematikus kiállítás az ember ésaz erdő növény- és állatvilágát mutatta be.

Az erdő, a fák tisztelete, megbecsülése, megóvása közös érdekünk. Azt mutattuk itt meg, hogy milyen az erdő a művész szemével. A festmények mellett fotók, fafaragások és trófeák tették teljessé a kiállítást, amely hátteréül szolgált a barokkzenei koncertnek és Jókai Anna írónő előadása is ebben a felemelő, méltó környezetben zajlott a zsúfolásig megtelt teremben.

Aztán csend, mély és elgongolkodtató. Az erdő tovább muzsikál a maga módján, csak meg kell hallani.

2009. augusztus 7., péntek

Athénések a Nógrádi Ízek Kavalkádján - Pásztón


Csapatunkat augusztus 1-től erősíti Szőkéné Banos Zsuzsa (jobbra). Akik még a képen vannak: Palóc Ica és Oláh Feri. A széles mosoly nem csak a fotósnak (BK) szól, hanem jelzi az örömöt, hogy sikerült kipakolni a számtalan szebbnél szebb alkotást a Vállalkozók Klubja és a Greenteam által biztosított sátorba.

2009. július 30., csütörtök

Meghívó

Bottyán Katalin következő kiállításának megnyitója szeptember 3-án (csütörtökön) 10.00 órakor a Stromfeld Aurél Gépipari Szakközépiskola Galériájában lesz - mindenkit szeretettel várunk!

A kiállítást a Nógrádi Fotóklub szervezi Fotográfia Napi programjának részeként. Megnyitja: Homoga József, a klub elnöke.

2009. július 17., péntek

Muzsikál az erdő - Szurdokpüspöki - közös kiállítás az AMME egyesülettel


Szabó Zoltán fotói a rendezvényről erre a linkre kattintva tekinthetők meg.

A fotókon túl érdemes újra elolvasni Kontra Marika megnyitó beszédét is:

Muzsikál az erdő…”

Mátrai Művészeti Napok

2009. július 10.

Szurdokpüspöki

Muzsikál az erdő


Pászti Szabó Zoltánnak erre az alkalomra írt versével köszöntök mindenkit a „Muzsikál az erdő…” Mátrai Művészeti Napok szurdokpüspöki állomásán.

Muzsika és erdő. Külön-külön is csodálatos, ezerféle és titokzatos világ mindkettő. De egyik sem létezhet a másik nélkül, még ha ez elsőre furcsán is hangzik. Mindjárt megmutatom.

El tudják képzelni az erdőt madárdal vagy patakcsobogás nélkül? Ugye nem!

A szellő susogása a lombokon, a száraz ágak reccsenése óvatlan léptek nyomán, az avarban matató állatok neszezése és hangjai a természetes hatalmas szimfóniájának egy-egy akkordja. Nem létezhet erdő muzsika nélkül, de muzsika sem az erdő fái nélkül. Gondoljuk csak el, hány hangszer létrejöttéért adták életüket a fák.

Oh, természet, oh, dicső természet…”

kiált fel Petőfi, majd így szól:

„ …míly nagy vagy te…”

S valóban, a természet megfoghatatlan, csodálatos és utánozhatatlan, a festő ecsetjére való. És a festők megpróbálják a lehetetlent, megpróbálják megragadni a pillanatot és megörökíteni a természet múlhatatlan szépségeit.

Ebben a teremben most Önök két egyesület alkotóinak közös kiállítását láthatják. Az Alkotók, Művészek és Művészetpártolók Egyesületének a tagjai Szigethalomról, az Athéné Alkotó Kör festőművészei pedig Pásztóról küldték el képeiket. Ki így, ki úgy látja az erdőt, a vadat, a hegyeket, a Mátrát. Egy dolog azonban közös mindegyik képben, mindegyik alkotóban: a természet tisztelete és szeretete. Figyeljék csak meg, hogyan., milyen aprólékos munkával dolgozza ki képeit néhány alkotó, hogy semmit el ne mulasszon az erdő csodájából. Vagy hogyan lényegül át más képeken a megtapasztalt élmény, és hogyan válik festménnyé az alkotás folyamatában egy-egy megismételhetetlen pillanat. Hogyan kel életre a fa a faragásokon.

Kell, hogy ismerjük az erdőt! Kell, hogy óvjuk az erdőt! Kell, hogy tiszteljük az erdőt! Mert mióta ember él a Földön, az erdő segít bennünket, az erdő szolgál bennünket. Szolgáljuk hát mi is őt, ismerjük meg, szeressük és tiszteljük. Mint ahogyan tisztelik a természetjárók, az erdészek és sokan közülünk is.

És ahogyan tisztelik az erdőt az itt látható faragások és festmények alkotói is, az AMME és az AAK művészei. Álljon itt a nevük sorban, mint erdőn a fák állnak.

Zsiga Lajos, Csapó Lajos,

Bottyán Katalin, Toldi Ani

Simon Imre, Kürti Zoltán

Stadler Árpád, Élő Örs

Antal Attila, Horváth Sándor

Nógrády Andor, Dudás József

Oláh Ferenc, Pataki Katalin

Befejezésül engedjék meg, hogy egy Kodály Zoltán által a mi vidékünkön gyűjtött gyönyörű népdal részletével zárjam gondolataimat: (ének)

Adjon Isten jó éjszakát,

küldje hozzám szent angyalát,

Bátorítsa szívünk álmát,

Adjon Isten jó éjszakát.”

Kedves Vendégeink!

Az AMME és az Athéné Alkotó Kör közös kiállítását ezennel megnyitom.

Kontra Marika Szvita

Szurdokpüspöki, 2009. július 10.


Köszönjük a remek szervezést és rendezést Kontra Marikának és Csapó Lajosnak, valamint a fotókat Szabó Zoltánnak. És persze mindenkinek, aki ott volt, a színvonalas alkotásokat, a jelenlétet.

2009. július 10. Szurdokpüspöki – Anna-liget

16.30 Képzőművészeti kiállítás: Athéné Alkotókör, Pásztó

AMME Egyesület, Szigethalom

Köszöntő: Kovács József polgármester

Séta az Anna-ligetben Czeglédi László erdésszel (őshonos fafajok a ligetben)

18.00 Koncert:

Fellép: Pátzay János Rézfúvós Kamaraegyüttes (felkészítő tanár: Jakkel Mihály Zsolt)
Primavera Fúvósötös (művészeti vezető: Vízkeleti Andrea)


Falusi vendéglátás

20.00 Jókai Anna írói estje

.

2009. július 16., csütörtök

Szárnypróbálgatók 2010 - íráspályázat [2009-07-13]

Szárnypróbálgatók 2010 - íráspályázat [2009-07-13]

Íráspályázatot hirdetett az Alföld Művészeti Egyesület és a Raszter Könyvkiadó Szárnypróbálgatók 2010 címmel. (Pályázatfigyelő)


Magyar anyanyelvű pályakezdő és haladó versíróknak hirdetett íráspályázatot az Alföld Művészeti Egyesület és a Raszter Könyvkiadó Szárnypróbálgatók 2010 címmel. A hetedik alkalommal meghirdetett pályázat célja, hogy az előző évek gyakorlatának sikeres folytatásaként értékelési, elbírálási és megjelenési lehetőséget biztosítson azoknak a pályakezdőknek, akik szakmai megítélés alapján, szerzői önköltséget is vállalva, szeretnék alkotásaikat gyűjteményes kötetben megjelentetni. A pályázatra legfeljebb öt vers küldhető be, terjedelmi korlát és tematikai megkötöttség nélkül. A verseny nevezési díjas. A kötetben szereplő alkotóknak vállalniuk kell hat könyv önköltségen való értékesítését elővételben, így kerülhetnek be a megjelenő szerzők közé.

Beadási határidő: 2009. szeptember 10.

Bővebb információ:
Alföld Művészeti Egyesület; 6640 Csongrád, Szép u. 12.
E: raszter@invitel.hu
I: www.alfoldegyesulet.shp.hu
T: (06 63) 483-374
F: (06 63) 483-374