2009. július 12., vasárnap

Ifj. Stadler Árpád és Kiss Károly bemutatkozása a képzőművészeti műhelyben

Bal szélen: Ifj. Stadler Árpád, mellette szemben Kiss Károly

A műhelymunka ifj. Stadler Árpád és Kiss Károly munkásságának bemutatásával folytatódott június 26-án.

Ifj. Stadler Árpád így vallott a művészetnek az életében játszott szerepéről: A hangulatot próbálom megragadni a látvány után készült képeimen. Fő témám a természet, a táj, aa templom, portré és a nő. Korábban tussal dolgoztam, újabban kedvenceim az akril, az olaj és a pasztell.
A képekről:
A Kapun túl című munkám több rétegben felvitt pasztellkrétával csiszolópapírra készült.
A Mediterrán hangulat bársony papíron pasztellkréta - a tanult technikákat tovább alakítva dolgoztam.
A Gótika című vonalas kompozíciójú alkotás az egyik kedvencem, Csehországban, Prágában készült fotó alapján itthon rajzoltam.
A Táj kilóg egy kicsit a sorból, az a kiállítottak között a leginkább a természet után készült munkám. Az előtérben a világosabb, élénkebb színeket használtam, lehet látni, hogy a kép hátterében a színek egyre inkább a kék felé hajlanak. A kép egészéből a kompozíciót erősítendő kiemelkedik egy barna csík.

ifj. Stadler Árpád: Ablaknál

Az Ablaknál című női portréhoz igen kedves, szép emlékek kötnek. Ezt is csiszolópapíron, erőteljes pasztell színekkel készítettem el - így is illusztrálva a modell személyiségét.

ifj. Stadler Árpád: Fából faragott királyfi

A Fából faragott királyfi című munkám egy Bartók évfordulós pályázatra készült. egy Bartók portré egy fatörzsben, itt-ott felsejlenek egy zongora billentyűi is.
Az utolsó kartonon két nyomat látható, ugyanannak a témának magasnyomással és mélynyomással elkészített változata.

Kiss Károly

Kiss Károly alkotásai helyett inkább a művészetről mint olyanról beszélt: Kiss Károly vagyok, pedegógusként dolgozom.Húsz éve festek olajtechnikával.

Munkáimban sokféle stílust használok.Témáim között szerepel a mozgás,tájak,élethelyzetek.


A magát egyre inkább "kereskedelmi" alkotóként értékelő festő a szakmai nívóra helyezi a hangsúlyt:
Önmagad megvalósításával a művészet meghal, a mai világ művészete elúszott, a festészet Monet-ig volt talán értékes. A művészet szolgálat. Azt kell festeni, ami a másiknak tetszik. Lelked senki másra nem tartozik, senkit sem érdekel.
(Egy személyes megjegyzés: szerencsére, a bemutatott alkotások ezen a véleményen messze túlmutatnak, és persze a jelenlévők is erősen más véleményen voltak: a fotók magukért beszélnek...)


A bohóc

Magyarok bejövetele

2009. július 4., szombat

Elindultak a képzőművészeti csoport műhelyfoglalkozásai

A csapat döntése alapján havi rendszerességgel találkozunk a Művelődési Központ klubgalériájában és alkalmanként két alkotó közös kiállításon és egy kis tájékoztatással mutatkozik be. Utána a jelen lévők is hozzászólnak, elmondják érzéseiket, véleményüket, gondolataikat, és kialakul egy jó kis beszélgetés.

Első alkalommal Simon Imre és Nógrády Andor vállalkozott a megmérettetésre, és ez igazán jó döntésnek bizonyult. A remek hangulatú délutánon, a szép képek között sokáig beszélgettünk.




Simon Imre elmondta, hogy az alkotásban nem a természet utáni ábrázolás, hanem az érzelmek kifejezése a központi célja: Azon részleteket, amik nem hordozzák a tartalmat, el hagyja. Képeiről így vallott:

Kőkeresztek: A kiállítottak közül talán ez hordoz olyan elemeket, mint a természet után készült kép, mégis szimbolikus jelentőségű. Az élet elejét és végét ábrázolja, a lépcső jelképezi az életutat.
A Csendélet című alkotás nem más, mint absztrakció, a valóságos forma kivonata.

Keserű madonna szerénysége a kitörni akarás erejét is megmutatja.
A Lábad nyomán című kép az egy életen át tartó kapcsolatban végig meglévő ragaszkodást fejezi ki. Fontos, hogy melyik lábpár van mozgásban és melyik nyugalomban.
Az Irgalom útján szintén hasonló témát dolgoz fel: összetartozás, öregségben betegségben, mutatja, hogy két együtt megöregedett ember útja hasonló.

Simon Imre: Az Özvegy

Az Özvegy szomorúsága és elhagyatottsága benne van a félrehajtott fejben (is).

Simon Imre: Kockakövek között


A Kockakövek között című képen apró méretben megjelenik egy kápolona vagy templom sziluettje - a vallásos érzületet szimbolizálja és egy kicsit a városi életet.
Simon Imre bemutatkozó előadása és alkotásai rendkívül élénk érzelmeket, élénk reakciókat váltottak ki a a tagságból. Számtalan hozzászólás mutatta, hogy a mondanivaló, a képek művészi értéke senkit nem hagyott érintetlenül. Óriási ereje van a már 40 éven át ívelő alkotói pályának is.


Nógrády Andor

Nógrády Andor szintén gazdag életpályát tudhat a magáénak. Életrajzi elemekkel gazdagon illusztrált bevezetőjében elhangzott, hogy bár képzőművészeti és szépírói vénával is rendelkezik, igaz szerelme, hivatása a történelem. Rajzai is, mint írásai sok esetben valós eseményeken alapulnak, a grafikák természetéből adódóan részletezettek, precízek.
Igen régen foglalkozik festészettel, képzőművészettel. 1976-ig elsősorban a népművészet motívumkincséből választott témát: Linómetszetei kimagasló színvonalúak. 1976 után 10 évig nem alkotott, majd '84 után újra a rajz, a festészet került életében előtérbe. Közben megírta illetve megszerkesztette 2 kötetben lakóhelye, Jobbágyi történetét, jelenleg pedig Kozárd néprajzát dolgozza fel.

A kiállított alkotásokról:

A portrék húsz évenként, 1969-ben, 1989-ben és 2009-ben készültek. A negyedik portré társát, feleségét Ildikót ábrázolja.
Gyöngyöspata - történelmi múltja ragadta meg a művészt leginkább.



Nógrády Andor: Az élet virága

Az élet virága - az életet leginkább kifejező orchidea.
Kartonokon kisebb méretű, különböző témájú és technikájú egyedi és sokszorosított grafikák következtek: Gömöri faragott szuszék motívuma (színezett linómetszet), Mátrakeresztesi fakanalas a 70-es évekből.
A kiállítást a magyar politikai és szellemi irányvonalakat bemutató karikatúrákkal zárta, amiken jót mosolyogtunk...
A remek hangulatú beszélgetés mindőnkben valóban mély nyomot hagyott. Köszönjük Andornak és Imrének:)

2009. július 3., péntek

Önismeret művészei, vers- és novellapályázat


Cím:

Önismeret művészei, vers- és novellapályázat

Kiíró:

Univerzum Művészei Csoport

Határidő:

2009.09.15

Érvényes:

2009.09.15

Tárgymutató:

vers- és novellaírás, önismeret

Pályázhat:

minden Magyarországon és határainkon túl élő magyar nyelven író amatőr tollforgató

Önismeret művészei - pályázat

"Az önismeret művészei" - vers- és novellapályázat önismereti élmények alapján.
Az Univerzum Művészei Csoport nyílt vers- és novellapályázatot hirdet "Az önismeret művészei" címmel.
A pályázaton részt vehet minden Magyarországon és határainkon túl élő magyar nyelven író amatőr tollforgató. Nevezési díj nincs.
A pályázat témája az önismeret, ahogyan hallottunk róla, ahogyan meggyőződtünk róla, ahogyan mesélünk róla.
A szerzőktől azt várjuk, hogy írásaikban olyan élethelyzeteket mutassanak be, amelyekben az önismereti tapasztalatok jelentőségét ábrázolják. Kérjük, hogy a szerzők irodalmi eszközökkel illusztrálják a folyamatot, amelyen keresztül önismeretük növekedett, és az Univerzumhoz való viszonyulásuk eredményesen fejlődött.
Pályázni alkotónként legfeljebb 2 művel lehet, amelyek terjedelme egyenként nem haladhatja meg a 7000-7500 karakteres hosszúságot 12-es betűmérettel, másfeles sorközzel. szóközökkel együtt. (Ez nagyjából egyenként négy A4-es oldalnak felel meg.)
Kérünk minden pályázót, hogy egy aláírásával hitelesített nyilatkozatot küldjön részünkre postai úton, miszerint az általa beküldött írás a saját szellemi terméke, és hozzájárul annak térítésmentes leközléséhez az Univerzum Művészei Csoport által kiadott antológiában.
A nyilatkozatnak tartalmaznia kell továbbá a szerző személyi igazolványának számát, pontos lakcímét, teljes valódi nevét - és esetlegesen ettől eltérő írói nevét, amin megjelenni kíván -, valamint a pályázatra nevezett mű címét.
A novellákat e-mailben (csatolt fájlként) várjuk az univerzummuveszei@gmail.com címen. A beérkezett alkotásokról visszaigazolást adunk, és egyúttal a nyilatkozatok elküldéséhez szükséges postai címet is közöljük.
A beérkezett alkotásokat szakértő zsűri bírálja el.
A legjobbnak ítélt 50 pályamunkát egy antológiában jelentetjük meg, szerzőiket pedig a nyilvánosság minél szélesebb körével megismertetjük.

A pályázatok beérkezési határideje 2009. szeptember 15.

A kísérő nyilatkozatokat legkésőbb 2009. szeptember 20-ig kérjük postára adni.

A pályázat eredményhirdetése 2009. december 15.

A pályázattal kapcsolatos részletes információk a http://www.impromuhely.hu oldal pályázat menüpontjában találhatók meg, kérdéseikre az univerzummuveszei@gmail.com címen válaszolunk. Ez az e-mailcím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez

2009. július 2., csütörtök

Pályázati felhívás - In memoriam Csontváry - országos tárlat

Pályázati felhívás - In memoriam Csontváry - országos tárlat

Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) halálának 90. évfordulója tiszteletére "A napút festője" címmel országos tárlatot és pályázatot hirdet a tatabányai Közművelődés Háza (2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 1. Tel. 34/316-644 , Fax: 310-759, http://www.kozmuvelodeshaza.hu)
A Kortárs Galériában rendezendő tematikus kiállítás ideje: 2009. október 9-31.
"Ihletettség s akaraterő szárnyaim"
Csontváry képeinek értő szemléléséhez nincs szükség erőltetett és kellőképpen nem igazolható nézetek felvetésére. Megfelelő hozzáállással festményei, írásai és életének ismert tényei elegendők ahhoz, hogy bizonyos misztériumokat éljünk át rajtuk keresztül - az Istenség ama misztériumait, amelyeket művészete megtapasztalni enged. Ahogy Pilinszky írta, Csontváry művészete - a megnyilvánult világhoz hasonlóan - nyílt titok:
"Színei élénkek, de valójában belülről izzanak, egy megjelölhetetlen, lokalizálhatatlan fényforrástól: az ártatlan mindentudás napjától, a lélek erejétől."
Csontváry nem csupán festő akart lenni, hanem filozófusként fürkészni kívánta a lét titkait, hódolni a mindenek fölött levő Természet fenségének, ítéletet mondani elkorcsosult koráról, és a történelem ítélőszéke előtt nagyszerű tanúságtétellel felmenteni szeretett népét és nemzetét. Kifejezési eszközeit éppoly nehéz megragadni, mint amilyen nehéz művei poézisát definiálni.
A különös világ melyet művei sugalltak a művészettörténet egyik legmagányosabb alakjává tették.
Felhívásban elhivatottan ragaszkodunk a művész szellemiségét megidéző alkotások megjelenítéséhez:
"Nem lefest, hanem maga is teremt, nem utánoz, hanem alkot a belső princípiumra, őserőre hallgatva."
Csontváry profetikus dühe mély emberi tartalommal társult. Az isteni természet hű szolgájának vallotta magát, a századelő legegyénibb hangú, magányos festője. Az ő műveiben jelentkezik a legönállóbb hangvételű szimbolizmus. Keleten kutatta, kereste a földi paradicsomot a stílust teremtő ősi egyszerűséget. Hatalmas méretű vásznain az életet a természeti tájhoz hasonlóan olyan kifinomultsággal, olyan kedvességgel és egyszerűséggel, s ugyanakkor olyan intenzitásban ábrázolta, hogy minden értő szem láthatja, az élet számára a szellem meghatározott jelenléte volt.
Felhívásunkkal Csontváry életművének jelentősségét idézzük a páratlan színvilágát, a levegő-távlat érzékeltetését, az autonóm, szuverén, autoriter természetű szemléletét, írásait, nézeteit a nemzeti jellegzetességek megőrzése és azok egyetemes összefüggésekbe helyezése tükrében.

A kiállítást meghívásos és szabadbeadásos rendszerben, a szabadon beadott anyag zsűrizésével rendezzük meg. A zsűri által kiválasztott alkotásokat kategóriánként díjazzuk. A kiállított művekről katalógust jelentetünk meg. Műfaji és technikai kitételek nincsenek, maximum 2 db műalkotást várunk (kivéve triptichon). A képzőművészeti alkotások esetében a leghosszabb méret 120 cm, az iparművészetieknél a méretet nem korlátozzuk.
Az alkotásokat kiállításra kész állapotban kérjük. A beadás helyéről, idejéről időben tájékoztatjuk tisztelt pályázóinkat.

A kiállításon való részvételi szándékát kérjük, e-mailben jelezze a kortars@kozmuvelodeshaza.hu címen, legkésőbb július 24-ig.

2009. július 1., szerda

Meghívó az Utazó Esszencia kiállítás országos megnyitójára

Kedves Kollégák, Kedves Alkotók!

A Művészeti Programok Főosztálya az Országos Képző-és Iparművészeti Tárlat immár 60 éves történetében először, egy vándorkiállítást indít útjára, melynek első állomása a Balatonboglári Kápolnákban lesz 2009. július 4 – szeptember 1 között.
A megnyitóra július 4-én, 17.00 órai kezdettel kerül sor a boglári Kápolna dombon, ahova szeretettel várunk mindenkit!

Az Utazó Esszencia címet viselő kiállítás a XX. Amator Artium Esszencia Tárlatából összeállított anyag, amely a nem hivatásos képző-és iparművészek jelen munkáiból nyújt átfogó bemutatót, számos technikai és módszertani kérdésre adva választ. A kiállításokon minden megye képviselteti magát alkotói által.
A vándorkiállítás szeptembertől 3 hetes periódusban újabb helyszíneken (Tamási, Nagykanizsa, Kalocsa, Kiskunfélegyháza, Vác, Debrecen, Szolnok, Budapest, Martfű, Gyöngyös, stb) kerül a nyilvánosság elé, igény szerint tárlatvezetéssel és konzultációs programmal kiegészülve.
A vándorkiállítás célja, az amatőr alkotóművészeti mozgalom élénkítése és a nem hivatásos művészek által készített művek értékeinek széles körű népszerűsítése.

Bízva a személyes találkozásban,
üdvözlettel:

Dóri Éva
képzőművészeti referens

Magyar Művelődési Intézet és
Képzőművészeti Lektorátus
Művészeti Programok Főosztálya

A kiállításon alkotókörünk képzőművészeti csportvezetőjének "Dédszüleim" című alkotása látható.

2009. május 11., hétfő

Szepsy Eleonóra költő tagtársunk programja

Szeretettel meghívjuk

az Athéné Alkotó Kör Irodalmi Műhelyének

programjára

helye:

Művelődési Központ klubterme

(Pásztó, Deák Ferenc út 14.)

ideje:

2009.május 14. (csütörtök)15 óra

PROGRAM :

SZEPSY ELEONÓRA költő

az Alkotó kör szegedi tagjának

verseiből készült összeállítás

közreműködnek:

az Athéné Alkotókör tagjai

és a

„Lassú ESZTAM” zenekar

-RMAMI Rajeczky Benjamin tagintézményének növendékei Sturmann-né Tony vezetésével-

A klubgalériában Simon Imre és

Nógrády Andor képzőművészeti kiállítása

látható.


Esszencia Tárlat- XX. Országos Képző -és Iparművészeti Kiállítás (2009. május 8. - június 1.)

Bottyán Katalin: Dédszüleim (elektrografika)

A május 8-án nyílt tárlaton Bottyán Katalin, képzőművészeti csoportunk vezetője "Dédszüleim" című munkájával nívódíjat kapott. A kiállítás Budapesten, a Mezőgazdasági Múzeumban június 2-ig tekinthető meg. Gratulálunk!

Az Amator Artium - azaz „a művészet szerelmesei" Országos Képző és Iparművészeti Tárlat hazai nem hivatásos alkotóművészek felmenő rendszerű megmérettetése, melyet a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Művészeti Programok Főosztálya koordinál.

A közművelődési intézményekkel közösen háromévente meghirdetett program célja országos szinten segíteni a nem hivatásos képző- és iparművészek szakmai munkáját, hogy a szabadidejük hasznos eltöltésére irányuló tevékenységüket mind magasabb színvonalon gyakorolhassák.

A 19 megyében és a fővárosban meghirdetett pályázatra beérkezett munkákból - minden megyei kiállítást megelőzően - szakmai zsűri válogat, külön-külön értékelve az egyes műveket, s tesz javaslatot a megyei kiállításon való szereplésre és az országos mezőnybe való beválogatásra.

Az országos verseny eredményeinek jelentőségét növeli, hogy általa a megyei és az országos közművelődési hálózathoz aktívan kapcsolódnak az alkotók, akiknek fejlődéséhez nagymértékben hozzájárulnak a megmérettetést kísérő szakmai programok, konzultációk, képzések, nyílt tárlatvezetések és vizuális művészeti előadások formájában.

Az Amator Artium megyei eredmények összegzésére és nagyközönség előtti bemutatására az Esszencia Tárlat kínál lehetőséget, amely reprezentatív módon mutatja be a nem hivatásos alkotók legjobb munkáit, törekvéseit. Itt láthatók együtt mindazon művek, melyek az elmúlt 3 esztendőben készült alkotásokból merítve nyújtanak értékadó és hiteles képet a mozgalom tevékenységéről.
Az Esszencia Tárlat elismerései azokat a művészeket méltatják, akik értékteremtő munkájukkal mások számára állítanak követendő példát. Az alkotók akár egyénileg akár közösségben sajátítják el a szakmai tradíciókat, itt egyenlő eséllyel versengek.
Az egyéni alkotók megmérettetésén túl hazánk kiemelkedő alkotócsoportjai is ezen a fórumon lelnek vetélytársakra.

A XX. Amator Artium megyei kiállításán közreműködő szakértők voltak:
Atlasz Gábor, festőművész
Bálványos Huba, grafikusművész
Dr. Bánszky Pál, művészettörténész
Benedek György, szobrászművész
Csille Márta, textiltervező iparművész
Fiók László, festőművész
H. Barakonyi Klára, festőművész
Hellenbach Gabriella, textiltervező iparművész
Lukács József, szobrászművész
Dr. Kostyál László, művészettörténész
Kovács Emese, textiltervező iparművész
Dr. Matits Ferenc, művészettörténész
Novák Attila, festőművész
Nyíredy Judit, textiltervező ipaművész
Dr. Pandur József, festőművész, művészettörténész
Pápay Kornélia, textiltervező iparművész
Pilaszanovich Irén, művészettörténész
Szabó Gábor, szobrászművész
Szalay József, festőművész, a Magyar Rajztanárok Egyesületének főtitkára
Szunyoghy András, grafikusművész
Vörös András, festőművész
Tamus István, grafikusművész
Dóri Éva, szobrász, az MMIKL képzőművészeti szakreferense

Támogatók: NKA, OKM, Contenet

Nyitva tartás: kedd-vasárnap 10-17 óráig, hétfő szünnap

Belépőjegy árak: felnőtt: 600 Ft, gyermek és nyugdíjas: 300 Ft