2009. március 31., kedd

Meghívó a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus nyári alkotótáborába

Kedves Kollégák!

A MMIKL Művészeti Programok Főosztálya nyári alkotótábort szervez az
Amator Artium megyei kiállításain részt vett alkotók számára, akik az
alkotómunka mellett tanulni is szeretnének - tőlünk.

Az egyhetes tábor sok elméleti előadást, és az ott elhangzott
ismeretekhez kapcsolódó intenzív gyakorlati képzést foglalja magába.

Kérlek benneteket, lehetőségeitekhez mérten segítsetek a felhívást széles
körben terjeszteni, és az alkotókhoz eljuttatni.

Köszönettel: Éva

--
Dóri Éva
képzőművészeti referens

Magyar Művelődési Intézet és
Képzőművészeti Lektorátus
Művészeti Programok Főosztálya


I. Képzőművészeti szabadegyetem

Somogyfajszi alkotótábor / MMIKL

2009. augusztus 10-17.

Az MMIKL szervezésében

Helyszín:

Somogyfajsz, Kund Kastély – a Somogy Természetvédelmi Szervezet központja (Bp.-től 185 km, Somogy megye szívében)

A tábor a nem hivatásszerűen alkotók intenzív elméleti és gyakorlati képzését vállalja fel.

A jelentkezéseket beérkezési sorrendben regisztráljuk, de előnyt élveznek, akik a 2008-ban meghirdetett Amator Artium Országos Képző- és Iparművészeti Tárlat megyei kiállításain sikeresen szerepeltek.

Jelentkezhet mindenki, aki elmúlt 16 éves, nem tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE), és nem hallgatója vagy végzett diákja sem itthoni, sem külföldi képző- vagy iparművészeti egyetemnek.

Szakmai vezetők: Bálványos Huba grafikusművész és Dóri Éva szobrász. A tábor munkájában alkalmanként további konzulensek vesznek részt.

A tábor ideje:

2008. augusztus 10-17.

8 nap, 7 éjszaka, teljes ellátással (napi 3 x étkezés) – Utazás igény szerint biztosított: indulás az MMIKL épülete elől reggel 9.00 órakor kisbuszokkal, személyautóval.

Érkezés: hétfő délelőtt – este nyitóvacsora (bográcsozással) 18.00 órakor

Elhelyezés: 9 db többágyas szobában, fürdőszoba és mosdóhelység a folyosón.

Szakmai program:

· délelőttönként elméleti képzés,

  • délután műtermi munka – alakrajz, portré – csendélet. Kompozícióelmélet és gyakorlat. Színtan, színelmélet, alak és tér kapcsolatainak elemzése. A helyszínen egy berendezett műterem lehetőséget biztosít ember- és tárgyábrázolási gyakorlatra, a szakmai vezető segítségével a hallgatók a síkbéli ábrázolás törvényszerűségeit tanulmányozhatják.
  • plein air – A festői környezetben kiváló lehetőség nyílik szabadtéri munkára, valamint az elkészült munkák konzultációjára.

Esténként igény szerint vetítéssel egybekötött vizuális művészeti előadások, közös műelemzés, filmvetítés.


Eszközök amit hozzon magával
:

· Rajzeszközök, rajztábla

  • Festékek: az egyéni alkotómunka igényei szerint
  • Rajzpapír, vászon, farost…
  • Bármilyen más eszköz, amivel szívesen dolgozna

A kurzus részvételi díja, teljes ellátással 59.000,- Ft/ fő

(szállás és étkezési költségek 31.500,-; egyhetes szakmai program: 27.500,- Ft / fő, kb. 60 órás továbbképzés)

Információ:

Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, Művészeti Programok Főosztálya

Dóri Éva, képzőművészeti referens, tel.: 225-6033, 225-6029

Jelentkezéseket az alábbi elérhetőségeken fogadunk a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével:

Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus / Művészeti Programok Főosztálya

1011 Budapest, Corvin tér 8. fax: 225-6030, e-mail: dorie@mmikl.hu

Jelentkezési Lap

I. Képzőművészeti szabadegyetem – 2009. augusztus 10-17.

Somogyfajszi alkotótábor / MMIKL

NÉV: ________________________________________

ÉLETKOR:_______

Lakcím / értesítési cím: ________________________________________________________

Elérhetőségek:

Telefon:_________________________________

e-mail: _________________________________

Igényli-e az MMIKL által biztosított kisbuszos utazást a tábor helyszínére? igen / nem

Tagja-e alkotóközösségnek, szakkörnek, képző-vagy iparművészeti csoportnak? igen / nem

Ha igen, melyiknek: ______________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________

Milyen művészeti ágban alkot? Festészet, grafika, kisplasztika, egyéb ___________________

Szerepelt-e művével valamelyik megyei XX. Amator Artium tárlaton? igen / nem

Van-e különleges ellátási igénye? (Vegetáriánus, ételérzékenység, allergia stb.)

__________________________________________________________________

Jelentkezési határidő: 2009. május 15.

A fenti határidőig beérkezett jelentkezések regisztrációja után mindenki részére postai csekket küldünk.

Túljelentkezés esetén az első 23 jelentkezőt tudjuk fogadni.

A tábor minimum 18 - maximum 23 fővel indul.

Kelt: 2009. _________hó __ nap

___________________

aláírás

A jelentkezést az alábbi elérhetőségek valamelyikén szíveskedjen eljuttatni hozzánk:

Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus / Művészeti Programok Főosztálya

1011 Budapest, Corvin tér 8. fax: 225-6030, e-mail: dorie@mmikl.hu


2009. március 28., szombat

Meghívó

Takács Ferenc
Taki
(Monor)
Athénés képzőművész
bemutatkozó programjára.

Ideje: 2009. április 9. 15.00

Helye: Pásztó, a Városi Művelődési Központ klubgalériája

Megnyitja: Pataki Katalin (Gyöngyös)

2009. március 19., csütörtök

Pályázatok, versenyek

Aranyló búzaszemek pályázat - 2009

A Magyar Alkotók Internetes Társulása Közhasznú Egyesület (MAIT) és a Hegyaljai Alkotók Társulása Egyesület (HAT, Szerencs) Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója és a Kazinczy Ferenc emlékév alkalmából Aranyló búzaszemek címmel pályázatot hirdet új szépirodalmi és képzőművészeti alkotások megszületésére.
tovább a részletekhez...

Szépirodalmi Szakmai Kollégium pályázata

A kollégium 25 alkotói támogatást szándékozik kiadni 10 hónapos időtartamra írók, költők, irodalomtörténészek számára. A támogatás összege havi 100 000 Ft.Pályázni csak új művek létrehozására lehet.
tovább a részletekhez...

Pályázati kiírás - Magyar Staféta

A litera irodalmi portál a Trafó - Kortárs Művészetek Házával együttműködésben tehetségkutató pályázatot hirdet Magyar staféta címmel egyfelvonásos dráma megírására. A pályázaton korhatár és szakmai előélet nélkül részt vehet minden szerző, aki követelményeknek megfelelő művet nyújt be határidőre
tovább a részletekhez...

XII. Aquincumi költőverseny

A Pannon Művészet Alapítvány,a Magyar Írószövetség Költői Szakosztálya és az Aquincumi Múzeum meghirdeti a XII. Aquincumi költőversenyt. Klasszikus formában írt (alkaioszi, szapphoi, anakreoni, aszklepiádészi, hexameter, disztichon, leoninus stb.) pályaművet várnak, egy pályázatban legfeljebb kettőt.
tovább a részletekhez...

"Fehérvár! Téged köszöntsön énekem!" című versírói pályázat

A VÁR irodalmi és közéleti folyóirat szerkesztősége, Spányi Antal székesfehérvári püspök védnökségével "Fehérvár! Téged köszöntsön énekem!" című versírói pályázatot hirdet. A pályamunkákat illetően sem formai, sem terjedelmi megkötés nincs, de pályázni csak eddig meg nem jelent verssel lehet.
tovább a részletekhez...

Meseíró pályázat

A Gyermekmédia Egyesület tehetségkutató pályázatot hirdet, melyben a legjobb meseírókat keresik. Gyermek, valamint ifjúsági kategóriában várják a meséket, a következő négy stílus valamelyikében: csalimese, láncmese, kalandos népmese-utánzat és modern mese. A legjobb mesékből rajzfilm készül.
tovább a részletekhez...

Aranyvackor pályázat 2009

A Pagony ismételten meghirdeti meseíró és illusztráló pályázatát A 2007-ben alapított és kétévente megrendezésre kerülő Aranyvackor- díj és pályázat célja olyan tehetséges írók és illusztrátorok felkutatása-megtalálása, akik képesek magas színvonalon szólni a gyerekekhez, és akiknek a munkáiból mind képileg, mind tartalmilag igényes gyerekkönyv készíthető.
tovább a részletekhez...

Sodrásban 2009

A Vizuális Pedagógiai Műhely vers- és prózaíró pályázata
Irodalmi pályázatot hirdet a Vizuális Pedagógiai Műhely magyarországi és határon túli magyar nyelven író amatőr költőknek és íróknak a Sodrásban 2009 című antológiában való részvételre. A pályázat célja tehetséges amatőr írók, költők felkutatása. Pályázni vers és próza kategóriában lehet bármilyen témában, terjedelmi korlátok nélkül.
A pályázat beérkezési határideje: 2009. április 11.
További információ: antologia2009@verslista.hu, attila@vpm.hu

Az Irodalmi Jelen novellapályázata

A Pagony ismételten meghirdeti meseíró és illusztráló pályázatát Az Irodalmi Jelen szerkesztősége novellapályázatot hirdet prózaírók számára.
tovább a részletekhez...

2009. március 12., csütörtök

Bottyán Katalin kiállítása

Kedves Barátaim és kedves Érdeklődők,

A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítottuk kiállításomat a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban. Úgy volt, hogy ma leszedjük, de így a tárlat április közepéig megtekinthető.

Bottyán Katalin

Pa-Taki "Az emlékezés útján" című fotókiállításának megnyitója

A Mátra Honvéd Kaszinó
tisztelettel meghívja Önt, kedves családját,
barátait
március 20-án 17. órára
Pa-Taki
"Az emlékezés útján" című fotókiállításának megnyitójára.

A kiállítást megnyitja Nagy Tibor művészettörténész.
Közreműködnek az Athéné Alkotókör tagjai.

Helyszíne: Mátra Honvéd Kaszinó Galériája
Gyöngyös, Fő tér 9.

A tárlat április 20-ig tekinthető meg.

Közgyűlés

Kedves Tagtársak,

Mint a hamarosan kimenő meghívóból is értesülhettek róla,
március 27-én 14.00-kor közgyűlést tartunk.
Témák:
elnöki beszámoló
pályázatok
gazdasági helyzetünk
Kispalóc
egyéb
hozzászólások

MIVEL FOTÓZÁS IS LESZ, KÉRJÜK, MINDENKI JÖJJÖN EL, UGYAN, HADD LEGYEN MÁR EGY OLYAN CSOPORTKÉPÜNK, AMIN MINDENKI RAJTA VAN:)

2009. március 11., szerda

Élni jó! - irodalmi pályázat

Irodalmi pályázatot írt ki Dr. Lenkei Gábor

"Élni jó!" címmel

Figyelem a pályázat beadásának határideje: 2009. március 31!!

Hétfőn délelőtt „Élni jó!” címmel, irodalmi pályázatot hirdetett meg Dr. Lenkei Gábor a Kafka irodalmi kávézóban . A pályázat hivatásos és amatőr írók számára nyújt publikálási lehetőséget. A díjnyertes művek a 80. könyvhét alkalmából kiadásra kerülnek.

 Stílusosan a Kafka kávézóban találkozott Dr.Lenkei Gábor a novellapályázat kiírója a felkért zsűri két tagjával, Nemere István íróval és Tihanyi Tóth Csaba színművésszel.

A pályázat formájának végső egyeztetése után hivatalosan is bejelentették, hogy 2009. január 19-én elindult az „Élni jó! „irodalmi pályázat, amelynek benyújtási határideje 2009. március 31-e.

Nemere István elmondta, hogy szívesen vállalja a zsűri elnökének szerepét, egy olyan munkában, ami segít abban, hogy a mostani helyzetben egy kicsit kevésbé borúlátóak legyünk. Tapasztalata szerint szerencsére mind a mai napig sokan szoktak jelentkezni a különféle irodalmi pályázatokra, hiszen ez egy jó lehetőség, hogy az új tehetségek megjelenési felületet kapjanak.

„Szépségversenyen már zsűriztem, irodalmi pályázaton még nem. - nyilatkozta Tihanyi Tóth Csaba. - Alapvetően optimista ember vagyok, örülök annak, hogy olyan témáról várjuk az írásokat, amik az élet napos oldalát mutatják be.”

Lenkei doktor, aki maga is bestseller szerzőként számon tartott író, szintén fontosnak tartja az emberekben rejlő pozitív értékek kibontakoztatását.

„Én elsősorban az egészség témakörében publikálok, és saját magam is tapasztalom, hogy egy-egy gondolatom milyen komoly hatással van emberekre. Ezért írónak lenni felelősség is egyben, hiszen nem mindegy, hogy milyen az a hatás, amit létrehoztunk. Remélem, a pályázat során olyan építő gondolatok fognak születni, amelyekből a jövőbeni olvasók erőt tudnak majd meríteni.”

Határainkon túlról is jelentkezhetnek az írók és bárki, aki tehetséget érez magában az íráshoz. A legjobbnak tartott művek Lenkei doktor jóvoltából kiadásra kerülnek az Ünnepi Könyvhét keretében.




Irodalmi pályázat - Élni jó!


A pályázat kiírója: Dr. Lenkei Gábor orvos, író. A „Cenzúrázott Egészség” és a „Méltósággal megszületni és szülni” című könyvek közkedvelt szerzője.

A pályázat címe: Élni jó!

Témája: Az élet szebbik oldala, elsősorban az egészség, az egészséges életmód, étkezés, testmozgás tükrében. Test és lélek harmóniája.

Műfaji megkötöttség: Rövid novella, mese, esszé, max. 12.000 karakter (szóközökkel) hosszúságú mű.

Célunk: Amatőr és hivatásos írók részére publikálási lehetőség, a hazai irodalom, színesítése, gazdagítása, az irodalmi élet megmozgatása egy örömtelibb Magyarország jövőképének megkreálásában.

Pályázhatnak: Magyarországon és határainkon túl élő amatőr és hivatásos magyar írók.

Jutalom: A zsűri döntése alapján a legjobbnak tartott művek a 2009 júniusában, a 80. Ünnepi Könyvhét keretében kiadásra kerülnek antológia formájában.
A zsűri elnöke: Nemere István, a legtermékenyebb kortárs magyar író.

Nevezési Határidő: A Pályaműveket 2009. március 31-ig várjuk.

Pályázat beadás helye: Postai úton, vagy személyesen: Dr. Lenkei Vitamin, 1085 Budapest, József krt. 14.

Nevezési díj: nincs

Feltételek:


- A beküldött pályamunkákat nyomtatott formában (Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret), magyar nyelven, 5 példányban kinyomtatva kérjük borítékban elküldeni postai úton, vagy személyesen átadni.

- Postai/leadási cím: Dr. Lenkei Vitamin, 1085 Budapest, József krt. 14. szám alatti.

- Mivel a zsűri név nélkül értékel, a pályaművek nyomtatott példányain csak a mű címe és a mű szerepeljen.

- A borítékra kérjük ráírni a pályázó nevét, postacímét, telefonszámát, és ha van, e-mail címét, továbbá: „Élni Jó Irodalmi Pályázat”

- A benyújtott pályázat maximum 12.000 karakterű lehet (szóközökkel) Ez hozzávetőleg
4 db gépelt, A/4-es oldal.

- A beküldött pályamunkákat nem őrizzük meg, és nem küldjük vissza.

- A pályázat beérkezési határideje 2009. március 31.

Amennyiben a pályázat a fenti feltételeknek nem felel meg, azt az elbírálásból sajnos ki kell zárnunk.

2009. március 5., csütörtök

Igaz történet a művészet erejéről napjainkban

Hideg januári reggel volt, mikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban.

Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett.

Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.

A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.

A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek.

Ez egy igaz történet! Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben, egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben.

A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap?

Lásd saját szemeddel : http://www.youtube.com/watch?v=hnOPu0_YWhw

2009. március 3., kedd

Pályázati kiírások, versenyek

Meseíró kerestetik!

Írjunk együtt mesekönyvet! és Illusztráljunk együtt mesekönyvet! címmel harmadszor hirdet pályázatot a Pataky Művelődési Központ. A meseírók három korcsoportban, a 6-12 évesek, a 13-18 évesek és a felnőttek kategóriájában jelentkezhetnek, a beadási határidő április 19., az illusztrációkat június 12-ig várják.
tovább a részletekhez...



Kelts életre egy mesehőst, írd meg egy hős történetét!

Az idei történet- és mesepályázat fő célja, hogy visszanyúljunk a mese klasszikus értékeihez, mitikus gyökereihez. A bölcs Platón azt tanította, hogy a jó mesék híven írják le a világ lényeinek-dolgainak igazi, legmélyebb természetét. Legyen szó akár varázsmeséről, igaz vagy kitalált történetről, a hősök küzdelmes útjukon nehézségekkel, megpróbáltatásokkal találkoznak.
tovább a részletekhez...

Kortárs irodalmi alkotások pályázata

A Cédrus Művészeti Alapítvány (Budapest) nyílt pályázatot hirdet kortárs szépirodalmi alkotások, műfordítások és tanulmányok létrehozására. Kész művel vagy alkotói tervvel-ötlettel részt vehetnek rajta mindazok, akik magyar nyelven alkotnak.
tovább a részletekhez...


ORSZÁGOS DIÁKÍRÓ VERSENY

A Magyar Író Akadémia keresi azokat a fiatalokat, akik szabad idejükben verseket, naplót, novellát, esetleg regényt vagy drámát írnak. Lássuk végre, milyen írások születnek az asztalfiókoknak! A tehetségesebbek lehetőséget kapnak íráskészségük továbbfejlesztésére, és a publicitás mellett még értékes díjakat is nyernek.
tovább a részletekhez...

2009. március 1., vasárnap

Palóc Ica: Jusson is, maradjon is

Szurdokpüspöki, Varjú domb, a határ szélén, az erdő elején van egy forrás. Sok-sok éve odajárnak az emberek, s hordják a forrás hűs vizét. Senki nem tudott gyógyító erejéről, legendáról, csodáról, mely szinte egyedülálló a világon, de a magyarok isten nem engedte, hogy szentjeink nevei, csodatételei feledésbe merüljenek. Most jött el az ideje, hogy a Földre leszületett lelkek közül valaki tudassa a világgal a Holló domb eredeti titkát.

Sok-sok ezer évvel ezelőtt Nagyboldogasszonyunk leszállt madár képében, fekete hollóként, s ott pihent meg, ahol a forrás fakadt akkor. Sok varjú kísérte tisztes távolból, és egy közeli dombon pihent meg. Ezért lett a neve Holló domb.

Régebben ápolták, tisztították a forrás környékét, de idővel ez is abbamaradt.

Kovács Magyar András hallott a történetről egy helyi lakostól, aki a táltosiskola tagja lett. A táltos felkutatott minden hiteles, Nagyboldogasszonyunkhoz fűződő történetet, ami igazolja a forrás erejéről szóló mesék eredeti hitelességét. A táltosiskola tanulóit mozgósította, s bizony százan is voltunk naponta, amikor dolgoztunk reggeltől estig. Természetesen előtte a markológép már elvégezte a munkálatokat a kút körül. Istenem, látni kellett volna, hogyan dolgoztak a táltos tanulók, hitük szerint.

A mérnök, az orvos, a tanár, a vasutas, a gépész, a varrónő, nyugdíjas, művészek, ügyvédek, mindenki. Panasz nélkül úgy dolgoztak, hogy öröm volt nézni. Jó magam is kivettem a részem belőle.

Megnéztük a remetebarlangot is, ahol annak idején élt egy szurdokpüspöki remete. Nekem nagy élmény volt, mivel gyermekkoromban kapcsolatba kerültem a szellemvilággal. 17 éve tanulok, a táltosiskolában 4 éve, amely lehetővé teszi, hogy a szellemvilággal kapcsolatba léphessek. Három szellemet láttam a remetelakban. A remetét, aki fiatal, bajuszos, bozontos hajú férfi. Egy másikat, aki egy nagyon szép, idősebb hölgy szelleme, az édesanyjáé, s a harmadik egy tiszteletre méltó szakállas úré, az édesapjáé.

Csodálkoztam a különös családon, hogyan került ide a szellemük. Most itt, Balassagyarmaton, írás közben kaptam meg a választ a szellemvilágból: a fiatalember nagyvilági életet élt, megunta azt, és ott hagyta azt az életet. Távol mindenkitől, de mégis közel szüleihez, egyedül élte le hátralévő életét. A szülők beletörődtek sorsukba, de haláluk után lelkük nem távozott el, fiukkal együtt a remetelakban maradtak. Szomorú szívvel hagytam ott őket, viszont ért egy csoda, mert a barlang belsejében van egy vájat, melyben Jézus Urunk szellemét fedeztem fel. Más szelleme is ott van még, akit érdekel, győződjön meg róla.

Kívülről a hatalmas kőtömb is egy védő szellemet ábrázol. Talán figyelmeztetés a jelen kornak, hogy higgyenek a csodákban, szellemekben, s talán ők vigyáznak a falura és az erdőre.

A falu lakosságának véleménye megoszlik a kegyhely kialakításával kapcsolatban. A többség örül a terület rendbetételének, mások irigykednek, hogy sokba, több millióba kerülhetett. Így igaz. Vannak még egyszerű, jó érzésű emberek, aki nem sajnálják kis pénzüket ilyesmire adni. Ilyesmi által lesz gazdagabb a lelkük, mert sokkal gazdagabb, kinek lelke hitben él, egészségesen, mint a sötét oldal, ki gáncsoskodnak, mereven, sötétben élnek. És Isten áldása mindazokon, aki szentjeink kegyhelyeit ápolják.

Mióta a táltosiskolában tanulok, oly nagy változáson mentem át, s gyógyultam ki bajaimból testileg, lelkileg, hogy néha alig ismerek magamra. Az ismerőseim is csodálkoznak olyan dolgokon, amit nem tudnak megmagyarázni. 17 év nagy idő. A tanulás, a kitartás, a gyógyítás terén elérte a célját. Istenigazában a végcélom megtaláltam, és áldom táltos tanítóm nevét, hogy átadja tudását, míg a többi tanokon ködösítettek.

A csodákról pedig írni fogok, míg élek.

Szurdokpüspökiben is meglepődtem, mikor a táltospihenő alkalmából beszélt a hely történetéről, valaki határozottan a vállamra tette a kezét, amitől jó érzés fogott el. Megfordultam, és megkérdeztem: te voltál? Te? Te? Furcsán néztek rám. A választ azonnal megkaptam: Mivel Szűzanya megpihent itt, vagy Ő volt, vagy Nagyboldogasszonyunk. A hitetleneknek üzenem, saját joguk, de hit nélkül, szentjeink nélkül hiányos az ember élete. Kihez fordul az ember, ha bajba kerül? Sok ember arcán láttam a békétlenséget, a „csak a pénzért élek” hajszát, a gyűlölet, a harag, a méreg, a családon belül, a rokonság mellőzése a vér kötelékén belül az mind ül az ember arcán és szemében. Ezek miatt betegszenek meg az emberek, a lelket nem lehet becsapni. Egymásra mutogatnak, de ellene nem tesznek semmit. Panaszra panasz jön, de saját maga nem néz tükörbe. Pedig tükörbe kellene nézni naponta háromszor. Akinek a sok is kevés, abból adódik a sokból a sokk.

Visszatérve a csodákhoz.

Balassagyarmaton voltam írótáborban. Egyedül írtam, az alkotó szobában egy másik írótársam, egy keramikus alkotott. Alig láttam írni, mert halványan világították be a neon csövek a szobát. Egyszer csak kattant valami, s olyan világos lett a helyiségben, nem hittem a szememnek. Átmentem Bottyán Katikához, ott homályosabb volt a helyiség. Kérdeztem, nem érzékelt-e valamit. Határozott nem volt a válasz.

Visszamentem folytatni az írást. Én minden írás előtt meghívom a szellemvilágot és a földi szellemiségek közül is párat, ezek segítenek. Késő volt, az ügyeletes már zárni készült.

Visszatérve Szurdokpüspökihez: Augusztus 15-én lesz felavatva a táltos, Kovács Magyar András által. Előre láttam a rengeteg embert, mely körülveszi a csodatévő kegyhelyet.

Még egyszer kérem a Jóistent, áldassék mindazok neve, kik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a Hollódomb megmenekült az enyészettől, így a legenda él tovább.

Csak két hölgy dolgozott Szurdokpüspökiről köztünk, hol őseink csontjai porladnak. Később jó érzésű emberek már kijárnak locsolni a virágokat.

Befejezésül a cím értelmezése:

Első nap marhagulyás leves volt és rengeteg sütemény. Másnap halászlé és …........ (marhapörkölt tarhonyával).

Sorba álltunk a katlanhoz. Amikor rám került a sor, először soknak találtam a tarhonyát, mivel széjjel terítették a tányérban. A húskupacot pedig kevésnek. Kerestem a földön magamnak egy jó helyet, és amikor evéshez fogtam, széjjelterítettem a húst a tarhonyán, akkor láttam, hogy milyen sok. Nekem odahaza legalább négyszerre elég lenne, nyugdíjamból ennyire telik. Viszont a tarhonya a hús között kevés lett.

Optikai csalódás.

A kevés sok, a sok kevés lett. Másnak is ez volt a véleménye.

Istenigazából jól laktam, fújtattam, fölálltam, visszavittem a tányért. Talán még a szívem is megfájdult, mert belenéztem a katlanba, ami teljesen üres volt. Nagy karéj kenyérrel törölte az ebédosztó, mert neki nem jutott semmi. Még egy ebédosztó ment oda, neki még annyi sem jutott. Megszólaltam: Drágáim! Nektek semmi sem maradt? Nevetve mondták: elég ez nekünk, éreztük az illatát. Úgy éreztem mintha napköziseknek osztanám az ebédet.

Hal is volt azoknak akik nem szerették a marhapörköltet. De a hal az hal, a marha pedig marha.

Mondtam is nekik, ha minden adagnak háromnegyed részét adják, jutott is volna, maradt is volna. Nem kellett volna a katlant kinyalni nekik.

Legközelebb biztos jobban beosztják, amiben bízok, mert tudom, érzem van még ehhez hasonló csodálatos hely valahol, ahol találkozunk és a katlan aljában marad hús is, amivel jól lakhatnak.


A legenda velünk él tovább!


Az ország szélén, a várostól távol Alkotótáborban vagyok

Nincsenek szűkült szemű pillantások

Különös érzés uralkodik bennem, ismerősnek tűnik

Felkavaró, nyugtalanító érzést vált ki

Sírva fakadok, Istenem! Áldanom kéne e helyet

Ahol én, lelkem szerint én lehetek

Jó hogy beszélhetek a szellemvilágról

Csodatételeknek nagyságáról.

Köszönöm Szent Atyám, hogy megérezhettem a Földön

Azt a csodát, mi akkor ért az erdőn.

Hol béke és csend honol, s a fák az égig nőttek

Hová nem ér el a civilizáció

Hol még szűz a terület, s tiszteletet érdemel.

Áldás rájuk, kik ápolják e helyet,

Balassagyarmaton, mit még nem ismer az ország.

Az itt lakók és nyaralók ha jönnek

Láthatnak valamit eleinket éltető hitből, szeretetből

Összetartozásunkat s lelkünket

Hol a szeplőtelen Szűz Anya megáldotta a helyet

Megjelent egy egyszerű embernek

Álmában megmutatván hová építsen kegyhelyet

Mihez hozzáfogott kis segítséggel.


Nézem a roggyant, régi kis kápolnát

A múltat, nem értem a jelen miért hagyja veszni

Kitárom két kezem, nézve a kék eget, fohászkodom

Szellemtársaim, szentjeink segítsetek

Szűz Anya szellemét megidézem

Csodálatos érzés terjed szét testemen

Mentsük meg a pusztulástól e szent helyet.

Látom Szűz Anyát, folynak könnyeim

Mily csodaszép, ha festeni tudnék megörökíteném.

Szóban nem lehet elmondani csak érezni lehet

Kezeim között érzik az emberek.

Kezeim között vibráló melegség

Kinyitottam szemem, felnéztem csodakék az ég

Égi segítséggel én mindent megteszek

Hogy minél többen ismerjék e helyet

Mely feltöltött, megérintette lelkemet

Istenem köszönöm a csodás élményeket!