10. Poéta Piknik meghívó

Tábori "napló" Glica szemével

Alább Pataki Katalin Glica írása olvasható az alkotótáborban töltött napokról.

A két utolsó nap eseményein azonban  ő sem vett részt, így nem tudja, milyen jó hangulatban telt a kiállítás utáni grillezés, hogy hogyan zajlott a szombat esti bográcsozás és a tábortűz mellett sem énekelt velünk, hogy a vasárnapi búcsúzkodásokról már ne is beszéljek. 

Kedves és a felnőttek felelősségére figyelmeztető írását jó szívvel ajánlom mindenki figyelmébe!

Sarjad a jövő…

A Szurdokpüspöki Anna-Ligetben ismét benépesedett az „Alkotók-háza.” Csapó Lajos és Kontra Marika vezetésével meg nyitotta kapuit 2012. július 22.-én.

 Pásztón tevékenykedő Athéné Alkotó Kör és a Szigethalmon működő AMME egyesület közös alkotótábort szervezett.

Marika és Lajos védő szárnyai alatt hét, tehetséges gyermek érkezett a faház falai közé. A gyerkőcök hamar fölismerték a nagy „udvar” előnyeit…

Az épület jobb szárnya, mindig a lányoké. A bal oldalt a fiúk lakják…ez több éves „hagyomány.” Középen a táborvezetők szállása.

A leányszobában lakott: Halmai Barbara, Antal Szófia, Bódor Liliána, Tóth Boglárka, Palóc Ica néni és szerény személyem az Alkotótábor „krónikása.”

A fiúszobában lakott: Csicsay Gergő, Holocsai Máté, Bagó Brendon, és a két Zoli bácsi: Borsody Zoltán és Pászti Szabó Zoltán az AAK. Elnöke. ( később:Vermes Ádám, Radics Márton)

Lajos két dolgot várt el a gyerekektől: a- Engedély nélkül a tábor területét elhagyni Tilos!

                                                  b- Mindennap kötelező egy alkotást bemutatni…amelyből, alkalmi Kiállítást rendezünk!

Reggel nyolckor ébredt a tábor, és a gyerekek izgatottan várták, hogy ki lesz kiöntve az ágyából…Brendonnal egy alkalommal megesett. Ő 13-om éves, szeret kézilabdázni, rajzolni és gyönyörű verseket költeni. Az Athéné Pályázat Díjazottja!

Barbara (13), Máté (11), Gergő (10), kora reggel futással kezdték a napot. Ők hárman, igazoltan hagyták el a tábor területét. Sok közös vonás rejlik bennük. Szeretnek karatézni, és szépeket rajzolni. 

A legfiatalabbak Szofi és Lili, szinte szétválaszthatatlanok. Örömmel rajzolnak, és minden újdonságot kipróbálnak. Lili titkokat keres, reggeltől-estig! Nyolc esztendősen oly sokat tudnak a világról.  Lili csak akkor hallgat el, amikor alszik. Mindig mindent megmagyaráz, övé az utolsó szó. Marikának és nekem, elmagyarázta milyen a katolikus madár…tátott szájjal hallgattuk.

Az ebédlőben reggel, délben és este segítettek a fiatalok a terítésben és tálalásban. Soha semmire nem kellett kérni őket, maguktól cselekedték. Az étvágyuk, az ingadozó volt. Ám ezen a téren óriási változások történtek…mondhatom azt is, hogy: Csoda!

A „bejárós”- alkotók nem jöttek üres kézzel:

Bottyán Katalin és Varga Csaba sárgadinnyét és óriás pizzát tett a kerek asztalra. G. Szabó Róza palacsintákat sütött. Szabó Zoli meggyes pitét, Dinnyésék almás pitét hoztak a gyerekek nagy örömére. A Fekete házaspár sárgadinnyével és mézes süteménnyel lépte át az Anna-Liget kapuját. Brendon anyuka és apuka sós és édes sütivel érkezett látogatóba. Gergő szülei hatalmas görögdinnyét cipeltek magukkal…és még sokáig sorolhatnám. Szóval senkit nem fenyegetett az éhhalál!

A szellemi táplálékot is bőven kaptak a gyerekek, volt miből választani. Alkotó felnőttek jöttek-mentek körülöttük, akik a hűsítő árnyékot követve „vándoroltak.” Verseket, novellákat olvastak föl. Fáradhatatlan elemezték a múltat s a jelen eseményeit. Kiss Károly és Stadler Árpi képeket festettek.  Akkor sem volt semmi baj, ha lógott az eső lába. A szomszédos faházban, betyárokat színeztek a gyerekek. Lajos méhecskeszorgalommal öntötte gipszből a betyáros jelenetet. Már az is egy nagy élmény volt számunkra.

Nógrády Andor mindennap hűséges résztvevője a tábori életnek. Az ebédlőben linómetszet készítését oktatta szeretettel, és türelemmel. Kicsiknek és nagyoknak.  (Boglárka is pótolta utólag…) Ismertetőt tartott a rézkarc titkaiból is Bandi bácsi.

„Véletlenül” nálam volt a horgolótű, színes fonalak, és gyöngyök. Szorgalmasan készítettem a kis virágokat, Marika gyöngyöt varrt a közepükbe. Szofi és Lili oda jött hozzám, hogy ők is szeretnének horgolni…kaptak fonalat és horgolótűt. Boldogan hurkolták a láncszemeket…még Róza is kísértésbe esett.

Reggeltől-estig volt mit fotózni Marikának és Lajosnak. A számítógépre föltöltve nézhettük meg a nap eseményeit.

Esőben fürdik az Anna-Liget és a környező hegyek. Két irányból is morajlik a szürke égbolt, és villámok csapódnak a földbe. Ám ez senkit nem izgat, hiszen fedél alatt agyagoznak a táborlakók. Egy kedves, fiatal pár érkezett, Nagy Ádám fazekas és felesége. Ádám ismertetőt tartott ezen ősi anyag használatáról, készültek az agyagszobrok, edények, díszek.

A játékra is bőven maradt idő. Az ugráló várnak szinte mindig volt vendége. A szabadtéri fürdésre most nem kedvezett az időjárás a gyerkőcök bánatára.

A Hold minden este följött az égre és itt-ott ragyogtak a csillagok. Javaslatom elfogadva, Boglárka olvasta föl az aznap írt fejezeteit. Modern mese, különleges lényekkel, hősökkel. Fordulatos, izgalmakban gazdag cselekményekkel. A Magyar Népmese világától nagyon messze áll! Rövid idő multán, halk szuszogás és a szúnyogok zümmögése hallatszott a leányszobában.

Csütörtökön késő este a vihar után, motorberregés közeledett, mindannyiunk nagy örömére. Csilli-villi szépséges motoron megérkezett Vermes Ádám! Régi bútordarab a háznál…Csapó Lajos keze alatt fejlődött a tehetsége. Másnap reggel az volt a hab a tortán, hogy Ádám a háta mögé ültette a „kicsiket” és egy tiszteletkört tett velük az Anna-Liget területén.

Csörög a táborvezető telefonja…Radics Márton a buszmegállóban…Ádám, már suhan is a motorral, kedves barátja elé. Sok szép hetet töltöttek együtt az Alkotótáborban annak idején! Jó újra találkozni, rengeteg a mesélnivaló.

Borsody Zoli energiája, és találékonysága kifogyhatatlan. Időnként nyeregbe pattan és Isten tudja hová,  elkerekezik a környékbe. Alkalmi katonaságot szervez a fiúknak, szaladgál velük, és rajzolni tanítja őket. Barbara még karate küzdelemre is ki hívja Zolit…olyan, mint egy nagy gyerek.

Az idő gyorsan repül.

Pénteken nagy az izgalom, hogy melyik alkotás kerüljön kiállításra. Rendbe teszik a szomszédos faházat. Padok, asztalok, dekorációk kerülnek a helyükre. Óránként változik a kép. Egyre csinosabb a helység. Felnőttek és gyermekek alkotásai telepednek egymás mellé. A gyerekek körül zsongják Lajost, hogy melyik munka kerüljön bemutatásra. A választék bőséges! Vendégeket is várunk.  Pászti Szabó Zoltán megnyitóját Csapó Lajos köszöntője követi…

Igyekeztem sok mindenről említést tenni, ám a keddi napot szándékosan hagytam utoljára.

Az Alkotótábor 2012. július 22.-én vasárnap nyitotta kapuit. Az ünnepélyes táborzárásra 27.-én pénteken került sor. A végső búcsúzás napja 29-én vasárnap ebéd után.

A feledhetetlen szép kirándulásra 24.-én kedden került sor!

(A kezdet: májusban a hársfa nyitogatta illatos virágait az Anna-Ligetben, amikor Pászti Szabó Zolival a Poéta Pikniken elhatároztuk ezt a kirándulást.  Ha legközelebb találkozunk, fölmegyünk a kilátóhoz…)

Hétfőn reggel azzal a javaslattal toppant be a táborba Szabó Zoli, hogy kedden megmásszuk a hegyet. Ki kell használni ezt a szép időt. A többi napokra esőzéseket, viharokat mondott a rádió, televízió.

Kedden, a bőséges reggeli után, megalakult a kis csapatunk. Négy felnőtt, és hat gyermek jelentkezett a hegyi túrára. 

Az Anna-Ligetből is jól látható a Nagy-hársas. (509m) Mindenki pontosan tudta az úti célt!

Zoli a csapat élére állt, vállára vette a hátizsákot, amelyben vízzel telt palackok voltak. A nyomában haladt Brendon. Ezt a helyét végig megőrizte. A csapat végén Csapó Lajos, Palóc Icu, és a két kislány csicsergett. Az első emelkedőt látva, Icuka perdült egy nagyot, és ott hagyott minket a terveinkkel, és a hegyoldallal.”- Ezt nem neki találták ki.-„ Szólt az önkritika. Visszament a faluba eltévedni…

 A csapat közepén Barbara, Máté, Gergő és én küzdöttünk az emelkedőkkel. Boglárka és Borsody Zoli nem tartott velünk a kilátóhoz. Marika a vendégeket fogadta…

A Szurdok-patakon valamennyien könnyedén átlibbentünk, bele a csalánosba. Következett a Szurdokvölgy fenyves illattal, és a komoly emelkedőkkel. Zoli úgy haladt az élen, mint egy gőzmozdony, ami magával húzza a szerelvényt. Lajos hangja volt a fék! Remekül működött. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen virágokkal, és lepkékkel fogunk találkozni. Utunk során három szál réti imolát, és négy szemes-lepkét láttam. Üresen kopár volt a vegyes telepítésű erdő.

Az emelkedőket pihenők követték. Zoli gondosan megitatta a társaságot, majd a menet tovább indult. A túravezető pontosan tájékoztatott, hogy miként gazdálkodjunk az erőnkkel. „- most egy könnyebb útvonal jön. Lehet egy kicsit erőt gyűjteni az utolsó meredek szakaszhoz.”-

A kilencfős csapatból egyedül Zolinak volt helyismerete. Gyerekek és felnőttek egyformán küzdöttek a terepviszonyokkal. Senkinek nem volt könnyű feladat a hegyet megmászni. Hatalmas „víznyelőket” láttunk a hegytetőhöz közeledve. A vaddisznók bizonyára örömmel dagonyáznak benne, hogy az élősködőktől megszabaduljanak…

Végre egy utolsó emelkedő és előttünk tornyosul egy csúfságos kilátó beton gyűrűkből illesztve. Az ajtó lakattal zárva! Fölmenni Tilos! –felirattal. A kilátó felső peremén antennák, átjátszó állomások, relék. Ők gyönyörködnek a táj szépségében, mert mi semmit nem látunk a fák takarása miatt. Kilencen, tíz felé dőltünk a fáradtságtól. Zoli ismét itatta a túrázó társaságot. Egyre könnyebb lett a hátizsák a széles vállain.

A Nagy-hársas tetején Lajos és Barbara az akváriumban tartott halakról értekeztek. Nagyon sok érdekeset tudtunk meg a színes és harcisa halacskákról. Már csak ezért is érdemes volt följönni. Volt itt még más valami is… a csapat munka építő ereje!  Közösen értük el a kitűzött Célt!

Indulás lefelé!

A fizikai erőnket nem vette el a lefelé vezető erdei út. Több volt a beszélgetés, nevetgélés, szaladgálás. Jobban figyeltünk a fákra, leveleikre, terméseikre. A kicsi lányok makkot gyűjtöttek. Brendon szép köveket keresett, majd hozta nekem megmutatni. A vegyes telepítésű erdőben fölfedeztük az új élet sarjadását. Az öregek árnyékában, és védelmében növekednek a kis makkok, sarjad a jövő fája. Idővel, belőlük lesz a lombos erdő.

( Ekkor született meg a fejemben az a szép gondolat, hogy mellettünk is SARJAD A JÖVŐ! Határozottan az a véleményem, hogy a gyerekek szabadidejét nem csökkenteni kell, hanem visszaadni nekik a szüleiket, nagyszüleiket, akikkel közös programokat tudnak megélni. A ránk bízott gyerekekkel semmi baj nem volt. Udvariasak, kedvesek, aranyosak. Ezt nem mondhatom el azokról a cserkészekről, akik a közelünkben táboroztak az Anna-Liget vén fái alatt…)

A fenyvesben tobozokat gyűjtöttek a gyerekek. Mindenki arcán ott ragyogott a mosoly, és a fáradtságnak nyoma sem volt. A finom ebédből valamennyien repetáztunk. A sárgadinnye csak ráadás volt.

 Csapó Lajos ígéretet tett, hogy kilenc oklevelet készít a hősiesen viselkedő túrázóknak. (mert ugye mellettünk sarjad a jövő!)

Alkotótábori fotók linkje

Az idei alkotótáborunk is remekül sikerült, hála az igen aktív résztvevőknek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Hogy mennyire, azt Volek György alpolgármester úr, tanár úr önkéntes támogatása is bizonyítja, amelyet a tábor végi kiállításon nyújtott át nekünk. Ez az összeg az Almanach2013 kiadási költségeit segíti majd, köszönet érte! Az alábbi linken a táborban készült fotókat lehet megtekinteni:

https://picasaweb.google.com/111966614143392986060/AMMEAtheneAelototaborSzurdokpuspoki2012Julis2229

Jó nézelődést kívánok!

2012. 06. 12. Nógrády Andor kiállítása a Magyarok Házában

9. Poéta Piknik fotók 2012. május 25-27.

https://picasaweb.google.com/107957709298870983285/9PoetaPiknik2012Majus2527
Ezen a linkre kattintva pedig megnézheted a 9. Poéta Pikniken készült fotókat.

Véget ért a 9. Poéta Piknik

 Kedves Athénések!

Véget ért a 9. Poéta Piknik. Hogy mi is történt ott, hogyan éreztük magunkat, erről szól Pataki Katalin Glica írása. Fogadjátok szeretettel!
 

                    Pataki Katalin Glica                 

 Borostyánkönnyek

                           „Búcsú a fenyvesektől”

Boldogan helyezkedtem el az autóbuszon a cókli-mókli csomagjaimmal. Nagyon vártam már ezt a különleges napot! A szurdokpüspöki Anna- ligetbe szól a háromnapos meghívásom, a 9. Poéta Piknikre. Immáron a negyedik alkalommal. A táborvezető: Kontra Marika Szvita és Csapó Lajos, a párja.

            Alig múlt, reggel hét óra, és a Mátra-Volán járat a kicsinyke napraforgók, repcék, kukoricák népes társasága mellett halad a kanyargós, dimbes-dombos szürke műúton. Érdeklődéssel figyelem az ismerős hegyeket… Világos-hegy, mögötte a Tóthegyes, balra, de kissé közelebb a Kávatető koporsó alakja, majd a Havas-hegy, mint egy kis cica. Szépen fésült szőlősorok és gyümölcsösök a szelíden emelkedő hegyoldalakon egészen Kocsordosig. Az ébredő nap sugarai simogatják őket, reggeltől-estig érlelik a zamatos gyümölcsöket. Ez itt a Mátra nyugati szeglete. Május közepén már bezárta lombkoronáját az erdő. Hirtelen jött az afrikai hőség, majd váratlanul visszaperdült az északi fagyos szél. Valami nincs rendben, valami furcsaságot lát a szemem. Nem ezeket a színeket szoktam látni! Mit keresnek itt az ősz rozsdabarna foltjai?!

Gondolatban újra számolom a heteket, hónapokat. Már elvirágzott a mandulafa, szirmot hullatott a barack, cseresznye, meggy. Párt választott magának a harkály és a sok-sok dalos kedvű kis madár. A fészkek mélyén ott vannak a parányi tojások. Végére jár az akác pillangós virága. Hallott kedves bókokat a méhecskéktől, és a pompás szárnyú szép lepkéktől. A városban már érezni a hársfa édes illatát, de a hegyekben később ébred az öreg hárs. A vadgesztenyefák gyertyavirága is elhamvadott. Smaragdzöld hegyeket, és dombokat kellene most látnom. Az örökzöld fenyőket magukhoz ölelik a tölgyesek, a gyertyánosok, cseresek, és a többi lombos erdő fái. A zöld ezernyi árnyalatát szoktam látni tavasszal és nyáron, ha a „fák tetején járok.”

Télen, a fehér hóban ott tündökölt a zöld fenyő… vagy már akkor sem? Csak egy téves látomás volt? Hová lettek a FENYVESEK?! Minden rozsdabarna folt egy-egy halott fenyő holtteste! Alig hiszek a szememnek… Ez nem lehet igaz! Erdeifenyő, feketefenyő, jegenyefenyő, lucfenyő, vörösfenyő, ütött az utolsó órátok! Beteljesedett tragikusan szomorú sorsotok. Trianont követően a magyar fenyvesek 95% a határon kívül rekedt. Aki tehette, fenyőfákat ültetett a háza, kastélya, palotája köré! A Kárpát-medencében gyanta illatát vitte a kora tavaszi szél. Az erdő ébredését jelezte… és megérkezett a fenyőrigó is!

Gyermekéveim emlékösvényét megnyitom, és láthatatlanul hullnak a könnyeim. Siratom a fenyőfákat egyenként. Mint egy megvadult ló, úgy vágtáznak a gondolataim… mennyi szép emlékem van a fenyvesekről… mennyi szépet írtam a fenyvesekről, amikor alattuk jártam tavasztól-tavaszig! Fenyőgombát szedtem, vadvirágot fényképeztem. Hallottam a fenyvesek zúgását, fenyőfák suttogását. Istenem, mennyi szépség, mennyi kincs! Minden, minden odalett! Gyantakönnyet sírnak a fenyvesek! Sok évtized múltán a novelláim soraiból „Borostyánkönnyek” hullnak ki.

 Az autóbusz lassít, majd megáll. Az ajtó sziszegve nyílik, a Gyöngyösi út porát éri a lábam. A csomagjaim visznek az Anna-liget irányába. A fenyők halálfoltjai csúfoskodnak a domboldalakon. Jobb oldalt kevésbé, ám balra tekintve rengeteg az idegen színbe öltözött fenyő. Kollektív halál! –fut át az agyamon. - Sorsot vállalnak egymással! Hihetetlen!

- A szakemberek szerint: „…vízhiány okozza. Nem gomba, nem fertőzés. Az évek óta ismétlődő szárazság.”

            A D épület faháza elé lepakolok. Az épület végében ereje teljében büszkén áll a fenyő. Szeretettel tárja szét karjait, hogy ott daloljanak a rigók, és turbékoljon a gerlepár. Ő még él! A vén gesztenyefa is jól érzi magát, gyertyavirágai már elhamvadtak. Amott a fürtös juhar integet át a piros cserepek fölött. Az égig érő hárs még nem nyitotta ki sárga, illatos virágait. Talán egy hét múlva… Szóval a létszám teljes. Ennek igazán nagyon örülök!

 A parányi domb mögül autó érkezik… leáll… Marika és Lajos kiszáll. Kezdődik a Poéta Piknik, mindenkit szeretettel várunk. Szorgos kezek fürdetik a fehér asztalokat, székeket. Lajos napraforgós terítőt varázsol az asztalokra. A szekrények tartalommal töltődnek, és hideg sörökkel. Forr a víz, illatozik a „lusta ember” kávéja. Akad itt minden, mi szem-szájnak kedves! Lajos „örömmel” szereli a beteg autót… Jöhetnek a kedves vendégek, mint az első fecskék tavasszal. Bata Évike és párja botokra támaszkodva, lassan tipegve, de ideérnek. Ez már a sokadik találkozásunk. Folyamatosan olvassuk föl verseinket, novelláinkat. Majd a nap sütötte asztalon ott pihen Zoli verses kötete, Nógrády és Glica közös könyve. Évike és párja is hozott verses kiadásokat. Senki nem érkezett üres kézzel!  Gondolatokat, könyveket cserélünk, mesélünk, és hallgatunk. - Az Anna-ligetet is államosítják!!! Akkor mi hova a csodába menjünk?! -

 Pászti Szabó Zoli is fiatalosan betoppan közénk. Mi három napos vendégek maradunk. Látogatóba érkezik: Kecskés Anikó és G. Szabó Róza. Dinnyés József és drága párja. József a kórházi élményeit rendezte sorokba. Mosolyogva lépeget a lépcsőn Nógrády Andor. A neje, Ildikó estére jön érte. Egy saját tervezésű plakátot, és meghívókat hozott. Bandi bácsinak  kiállítása lesz a fővárosban, nagy izgalomban van a dolog miatt… A vén gitár is zenére pendül. A zene énekszóra bátorít. Szorgalmasan beletrilláznak a feketerigók, és az apró madárnép.

  A csapatban két születésnapost köszöntenek, Évikét és Glicát. Köszönjük a színes virágokat és a szép verset, amelyet Anikó mondott el.(saját költészet) A szombat esti csillagokkal egy fiatal pár érkezik… süteményekkel! Kiss-Simon Miklós is fölolvassa írásait, kicsit zavarban van… ez természetes.

A vasárnapi finom ebéd után, röviden búcsúzom Marikától, párjától és Zolitól. A rózsák ott maradnak az ajtó mögött a „vázában.” Mind két kezem foglalt… a virágokat a kalapom mellé tehettem volna. Azt hittem, hogy a buszhoz sietek, ám a járat bőségesen váratott magára! Három gólyát fedeztem föl az égben. Gyönyörűen keringőztek a közelgő fekete felhők előtt. Villámok rajzolták tele a hegyoldalt. Dörgött és morgott, nagy kövér eső cseppek hullottak a fejemre. A közeli megállóban menedékre leltem. Potty-potty… ennyi volt. Ismét szép világos kék égen úsztak a fehér felhők. Kisütött a Nap. Most látom, hogy milyen sok barna fenyő álldogál csupaszon, és várja a viharos erejű szelet, aki végleg földre dönti. Azt hittem, hogy a szívem szakad meg a fájdalomtól. Az unokáink úgy nőnek föl, hogy nem hallják a fenyves erdő zúgását, nem érzik a fenyőgyanta illatát. Nem hallják a fenyőrigó szép dalát. Végre itt az autóbusz! Hazafelé menet a délutáni nap fényében, még elszomorítóbb volt a látvány a hegyek felé nézve.

Péntek, szombat, vasárnap, a Poéta Piknik zárja láthatatlan kapuit. Mindenki annyi gondolatot, kincset visz magával, amennyit a lelke elbír. A vikingektől napjainkig mindenről szó esett. Néztük a világot jobbról is, balról is. A pokol fenekére is bekukkantottunk, és fölrepültünk a Nap arany sugaraihoz. Kezünkben forgattuk a reményt és a reménytelenséget.

- Mi lesz az alkotó közösségekkel? -

Kontra Marika és Csapó Lajos ismét csendéletet varázsolt a faházba, és leadták a kulcsot a mindig mosolygó Anettnek!

-                  Július utolsó hetében újra itt vagyunk!- mondja Marika, és Lajos, szinte egy hangon. A kezük búcsút integet az autóból, ami lassan gurul ki a sötétbarnára festett fakapun. A fenyőfa suttogott valamit, de azt már ők nem hallották. Az imént hasított az oldalába egy nagy fájdalom…

Poéta Piknik meghívó