Volek-Nagy Krisztina
ÉSZREVÉTLENÜL
Állt egy fa a pusztán egymagában,
minden nap elmerült a homályban.
Mást azonban nem ismert; nem bánta,
hogy körötte puszta, síkság van.
Egy nap egy kis cserje nőni kezdett,
levelei szépen sorban felfele törekedtek.
A fa csak nézte, s ámult-bámult,
a világ csodáján majdhogy elájult.
Teltek-múltak a napok, hetek, hónapok,
s a fa a boldogsággal mindig jóllakott.
Minden nap nézhette…
így nem vette észre.
Egy nap a kis cserje haldokolni kezdett,
levelei szemről-szemre a földre ereszkedtek.
A fa csak nézte, s ámult-bámult…
semmit sem vett észre.
A kis cserje végül eltűnt, elhullott,
mindenki elől a föld alá bukott.
A fa csak nézte a cserje helyét,
s megértette a magány mibenlétét.
2011. október 10., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése