SZRENKA SZILVIA : MENNYEI ANYÁM
Minden annyira bizonytalannak tűnt. Mi lesz velem? Hová kerülök? Csak a táskám fülébe kapaszkodhattam és bízhattam a Jóistenben. Jó? Miért velem történt mindez? Gyomrom görcsbe rándult, amikor az egyenruhás megérintette a karomat és tekintetével az ajtó irányába mutatott. Megjöttek értem.
Magas, sötét hajú férfi várt a bejáratnál. Összeismertettek minket, s ezzel az átadás megtörtént. Néhány perces séta után már az autójában ültem és vártam, hogy kellemetlen kérdéseket tegyen fel. Ehelyett leállította a motort és felém fordult.
- Figyelj! Van egy javaslatom. Körülbelül egy óra, amíg megérkezünk. Egész úton én beszélek, te pedig hallgatsz. Ha ellenedre van mindaz, amit most tőlem hallasz vagy nálunk tapasztalsz, akkor visszahozlak ide és útjaink elválnak.
Reménykedtem valamiféle isteni jelben, ami segít bizakodni. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan meg is kapom. Nem is vágytam másra, mint csendbe maradni. S amit ezután hallottam, az segített egy kissé megnyugodni. A gondviselés mintha mellettem lett volna.
- A feleségem és én is tudjuk, hogy mi történt veled és miért van szükséged gondviselőkre. Amolyan pótszüleid leszünk egy ideig. A múltban történtekről nem fogunk faggatni téged. Te se kérdezd Céliát a forradásos hegről. A kisgyerekeknek azt szokta mondani a hátán levő sebről, hogy angyalszárnyai voltak, de a télikabát alatt összetörtek a tollai. Angyali származását még a neve is mutatja, Célia azt jelenti, hogy égi, mennyei. Én Félix vagyok, és valóban nagyon boldog, amióta csak megpillantottam őt.
Csönd támadt. Azt kívántam, bárcsak tudnám a nevem jelentését, akkor talán ismerném a jövőmet. Hirtelen megszólalt a férfi telefonja.
- Itt Félix és épp indulóban vagyunk. … Rendben, elintézzük. … Csókollak.
Valóban elindultunk. Több kisebb kanyar után jött a fő út. Megállás nélkül hajtottunk át a kereszteződéseken. A zöld lámpák sorozatát újabb égi jelnek tekintettem.
- Célia mindig sejti, ha róla beszélnek. Vannak különös megérzései. … Máris van számodra egy feladat. Te fogsz süteményt választani a cukrászdából. Ma te vagy az ünnepelt. Holnap Célia következik. Születésnapja lesz. Keresünk neki valami szépet, rendben?
Ijesztőnek találtam a hírt. Magányra vágytam, nyugalomra és nem ünnepi emberáradatra. Próbáltam az elsuhanó tájat bámulni, hogy eltereljem a gondolataimat. Sikertelenül. Félix hangja zökkentett vissza.
- Nem azért akarunk gondoskodni rólad, mert nincs gyerekünk. Hiszem, hogy lesznek sajátjaink. Célia úgy érzi, ő többet kapott a Teremtőtől, mint mások és meg akarja osztani. Ragaszkodik hozzá. Mindig is tudtam a tervéről. Már vártam, hogy különleges érzékelői megszólaljanak, most van rá nagy szüksége valakinek.
Létezik ilyen? Illúzió ez vagy maga a valóság? Ilyet még sosem láttam, hallottam, hogy valaki soknak találja azt, amije van. Hányszor hallottam épp az ellenkezőjét, hogy nincs, nem lehet.
- Akad egy-két szabály, amit be kell tartanod minálunk. Mindig együtt vacsorázunk. Hétvégén minden étkezés közös. Az asztalnál nincs telefonálás, tévézés. A másik csendes kuckóját nem háborgatjuk. Időnként jólesik egyedül lenni, nemde? A rendre, tisztaságra mindenki ügyel. … Ezek jó szokások. Kellemesebbé teszik az együttélést. Látjuk egymást, beszélgetünk, és nem csupán elmegyünk, elrohanunk a másik mellett, mint a vadidegenek. …
Kellemes élet, de szeretnék én is egy kellemes életet. Örökös vita és kiabálás nélkül. Nekem miért nem olyan az életem? Anya nélkül úgyse lenne olyan jó. Vele együtt lenne jó.
- Látod ott a cukrászdát? Fogd, itt az apró. Válassz három szeletet! Én a virágosnál várlak, ott találkozunk. Menni fog?
Ahogy haladt a sor a süteményes pult előtt, úgy tört rám a rémület. A helyzet olyan képtelen volt. Se anyám, se apám, én édességet válogatok és egy vadidegen ember vár rám néhány üzlettel odébb. Hinni akartam, hogy ez csak egy zavaros álom, de Félix ott volt és hozzám beszélt.
- Látom, a desszertet elintézted. Jöjjön most a meglepetésvirág. Mit gondolsz, melyik cserepes növénynek örülne Célia?
Előbb a sütemény, most pedig a virág. Tanácstalan voltam. Honnan tudhatnám, hogy kinek milyen az ízlése? Vártam valami sugallatot, de nem jött. Vettem egy nagy levegőt és rámutattam egy rózsaszín jácintra. Az eladó pillanatok alatt becsomagolta.
A nagy találkozás még hátra volt. Vártam is, de tartottam is tőle. Féltem megpillantani azt az angyali lényt, akiről Félix olyan mosolyogva beszélt. Ott állt előttem, felém nyújtotta a karját és üdvözölt.
- Isten hozott.
Nem bírtam megszólalni. Sokáig álltunk, csak bámultuk egymást. Mintha éreztem volna a gondviselést magam körül. Egyszer csak Félix jelent meg, kezében a kicsomagolt túrós szeletekkel.
- Mennyei a menü, Célia. Nézd csak a süteményt! Nagyszerű lesz a halászlé után. A szokásos ízek, ugye? És ez még nem minden! Van még egy hihetetlen dolog, talán csak egy furcsa véletlen. Menjünk át a nappaliba! Drágám, mutasd az utat! … Íme a feleségem ajándéka az új családtagnak. Ezek pedig a mi meglepetésünk a születésnapodra. Függetlenül egymástól mindannyian ugyanazt választottuk.
Elámulva néztünk hol egymásra, hol a három cserép eltérő színű virágra. És a döbbenet csak fokozódott. Már-már boszorkányosnak tűnt, de a ruháink színei megegyeztek a virágokéval. Célia nekem fehéret ajándékozott, és én fehér pulóverben voltam. Félix kék inget viselt és kék jácintot választott. Az én választásom a rózsaszínre esett, és Célia vörösben volt. A halleves is szép piros volt. Nem volt csípős, mégis potyogtak a könnyeim.
Másnap volt a nagy nap, Célia születésnapja. Reméltem, hogy az ajándék talán én magam lehetek. Kívántam, hogy bárcsak akkor lenne az én születésnapom is. Sok év távlatából úgy érzem, teljesült a kívánságom.
